Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekVilág

Erdoğan bevonulással fenyegette meg Izraelt

Hirdetés

A török elnök nem először kelt ki Izrael ellen.

Recep Tayyip Erdoğan török elnök, aki rendszeresen bírálta Izrael gázai offenzíváját, egy beszédében felvetette, hogy kész lenne fellépni Izrael ellen.

„Nagyon erősnek kell lennünk, hogy Izrael ne tehesse meg ezeket a nevetséges dolgokat Palesztinával.

Hirdetés

Ahogyan bevonultunk Karabahba, ahogyan bevonultunk Líbiába, hasonlót tehetünk velük is”

 – mondta Erdoğan a kormányzó AK pártjának gyűlésén az Euractiv beszámolója szerint.

„Nincs ok, amiért ne tehetnénk meg ezt… Erősnek kell lennünk, hogy megtehessük ezeket a lépéseket” – tette hozzá Erdoğan a televízióban is közvetített beszédben.

Hirdetés

A török Daily Sabah szerint Erdoğan arra utalt, hogy Törökország 2020-ban hadsereget telepített az észak-afrikai országba, és kitartóan támogatta Azerbajdzsánt, amikor az utóbbi háborút vívott Hegyi-Karabah elfoglalásáért. Erdoğan kitért arra is, hogy meghívták Mahmúd Abbász palesztin elnököt Törökországba. „Abbász sajnos nem fogadta el a meghívást” – mondta Erdoğan, aki korábban bocsánatkérésre szólította fel a palesztin vezetőt az ügy miatt.

A fenyegetésre Izrael Katz külügyminiszter reagált az X-en.

„Erdogan Szaddám Huszein útját járja, és Izrael megtámadásával fenyegetőzik. Emlékeznie kellene arra, hogy mi történt ott, és hogyan végződött” – írta Katz.

Hirdetés

Izrael és Törökország rossz kapcsolata

Az Egyesült Államokat, Kanadát, az Egyesült Királyságot, Németországot és Izrael más közeli szövetségeseit tömörítő NATO tagjaként Erdoğan szinte biztosan heves ellenállásba ütközne, ha a gázai háború miatt katonai lépéseket próbálna tenni – írja a Times of Israel.

Az elmúlt hónapokban Erdoğan odáig ment, hogy azt sugallta, Jeruzsálem „célba veszi” Ankarát, amint legyőzi a Hamászt Gázában.

Hirdetés

Erdogan még májusban a török parlamentben elmondott beszédében azt mondta pártjának, hogy ne higgyék, „hogy Izrael meg fog állni Gázában.”

„Ha nem állítjuk meg… ez a szélhámos és terrorista állam előbb-utóbb célba veszi Anatóliát” – mondta és ígéretet tett arra, hogy Törökország „továbbra is kiáll a Hamász mellett, amely a saját földje függetlenségéért harcol.”

Október 7. után a török vezető Iszmáíl Hanije Hamász-vezérrel is találkozott Isztambulban, ahol a palesztinokat Izrael elleni összefogásra buzdította, és

 Izraelt a náci Németországhoz, Netanjahut pedig Adolf Hitlerhez hasonlította.

Hirdetés

Izrael és Törökország között Erdogan elnöksége előtt jó kapcsolat állt fenn, azonban az iszlamista vezető a palesztinokra hivatkozva folyamatosan rombolta a két ország kapcsolatát. Október 7. óta a török elnök fokozta az ellenséges retorikát.

Forrás: Mandiner

Hirdetés