Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekVilág

Hölgyeim és uraim, Putyin elnök úr! – mutatta be Zelenszkijt Biden

Hirdetés

Meg kell hagyni, hogy az amerikai elnök a szokottnál azért jobb formában volt a NATO-csúcson. Nem történt olyan “baleset”, mint a normandiai partraszállás emléknapján, kifejezetten érthetően kommunikált, a mondatai teljesen összeszedettek voltak. Még az is, amelyikben szeretettel köszöntötte Putyint Zelenszkij helyett. Apró baki, de reméljük azért a piros gomb megnyomása előtt valaki figyelmezteti, hogy ki az ellensége és ki a szövetségese.

Megnéztük: az idős emberek kihasználását illetve bántalmazását az Egyesült Államokban minimum 2500 dolláros pénzbírsággal büntetik, azonban a bántalmazás mértékétől függően, akár letöltendő börtönbüntetést is kiróhatnak az elkövetőre. Minthogy az Egyesült Államok jogállam, haladéktalanul követeljük, hogy a Helsinki Bizottság jelentse fel a Demokrata pártot, és tegyenek meg mindent Joe Biden védelmében.

Hirdetés

Azt ugyanis már régen tudjuk, hogy amit az amerikai elnökkel csinálnak, az kimeríti a bántalmazás fogalmát, de eddig még legalább eljátszották a gondoskodó puerto ricó-i dadus szerepét, azonban most már nyíltan gúnyolódnak szerencsétlenen. A legutóbbi bakit ugyanis még a jenki ballibek is kinevetik, pedig az eddigiekhez képest igazán csak egy apróságról volt szó.

Amint a fenti videón látszik, szegény Joe bácsi még ki is javította magát, miután összekeverte Zelenszkijt Putyinnal. Ez azért az eddigiekhez képest igazán csak egy apróság. Erre mi történik? A ballib média Washingtontól Budapesti körbeneveti szegény öreget. Még a Telex is, ami korábban a valaha volt legfiatalosabb amerikai elnöknek nevezték Bident, arról cikkezik, hogy ideje lenne leváltani és új jelöltet keresni a közelgő választásokra.

Mi nem értünk egyet! Ha valamikor, akkor most kell megmutatnia Bidennek, hogy igenis alkalmas az amerikai nép vezetésére. Igenis ő Trump legnagyobb kihívója, hiszen a demokraták szavazóbázisát, akik nagyrészt polgárháborús veteránokból (és áldozatokból) áll, ő tudja a leginkább megszólítani!

Hirdetés

Forrás:Findlaw, WP, Telex, PS

Hirdetés