Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekVilág

Váratlan fordulat: Ukrajna kész tárgyalni Oroszországgal

Hirdetés

Dmitrij Kuleba szerint a tárgyalásoknak „racionálisnak” kell lenniük, és a „tartós béke” elérésére kell törekedniük – közölte a pekingi külügyminisztérium.

Kijev kész béketárgyalásokat folytatni Moszkvával a régóta tartó konfliktusuk lezárása érdekében

Hirdetés

– közölte Dmitrij Kuleba ukrán külügyminiszter kínai kollégájával, Vang Jivel.

Mao Ning, a kínai külügyminisztérium szóvivője szerdán újságíróknak nyilatkozva bepillantást engedett Kuleba kínai látogatásának – amely az első az ukrajnai konfliktus 2022. februári kezdete óta -, valamint a Vang Jivel folytatott megbeszéléseinek napirendjébe.

Mao szerint a Moszkva és Kijev közötti ellenségeskedés kiemelt helyen szerepelt a napirenden, Kuleba pedig világossá tette, hogy „Ukrajna kész és hajlandó párbeszédet és tárgyalásokat folytatni Oroszországgal”.

Hirdetés

„Természetesen a tárgyalásoknak racionálisaknak és érdemieknek kell lenniük, amelyek célja az igazságos és tartós béke elérése” – tette hozzá Mao kijelentése szerint Kuleba.

Mao elmondta, hogy Vang külügyminiszter figyelmeztetett a konfliktus „eszkalálódásának és továbbterjedésének” veszélyére, hozzátéve, hogy „Kína úgy véli, hogy minden konfliktus rendezésének érdekében végül vissza kell térni a tárgyalóasztalhoz”. Megjegyezte, hogy „a közelmúltban mind Ukrajna, mind Oroszország különböző mértékben kifejezte a tárgyalási hajlandóság jeleit”.

Kuleba kínai útjára azután került sor, hogy a hét elején Vlagyimir Zelenszkij ukrán államfő kijelentette, hogy „a lehető leghamarabb” véget akar vetni a konfliktusnak, és késznek mutatkozott arra, hogy tárgyalásokat folytasson Oroszországgal. Ez éles ellentétben áll az általa 2022 őszén aláírt, most is érvényben lévő elnöki rendelettel, amely minden tárgyalást kizárt a jelenlegi moszkvai vezetéssel. Zelenszkij azt követően vezette be a tilalmat, hogy négy volt ukrán régió elsöprő többséggel az Oroszországhoz való csatlakozás mellett szavazott.

Hirdetés

Azóta Zelenszkij saját „békeváltozatát” hirdeti, amelyben azt követeli, hogy Oroszország vonja ki csapatait minden olyan területről, amelyet Kijev sajátjának tart. A javaslatot Moszkva a valóságtól elrugaszkodottnak minősítette.

Júniusban Ukrajna részt vett az úgynevezett „békecsúcson” Svájcban, amely Zelenszkij béke elképzelésére összpontosított. Moszkvát azonban erre nem hívták meg, és Peking is elzárkózott az eseménytől, arra hivatkozva, hogy Oroszországnak is részt kell vennie a folyamatban. Később több résztvevő is visszavonta aláírását a záródokumentumról.

Kuleba megjegyzései is azért hangzottak el, mert az orosz csapatok az elmúlt hónapokban folyamatosan szorították vissza az ukrán erőket Donbasszban és máshol. Közben Vlagyimir Putyin orosz elnök kijelentette, hogy Moszkva kész azonnal béketárgyalásokat kezdeni Ukrajnával, amint az kivonja csapatait Donbasszból és két másik korábbi régiójából, és vállalja a semleges státusz elfogadását.

Hirdetés

Közben Zelenszkij is úgy nyilatkozott, hogy a háborút minél előbb be kell fejezni.

NIF kommentár:

Csak akkor az nem világos, mi a baja Orbán Viktor békemissziójával. Hirtelen fordulat történt és mindez azután, hogy a magyar miniszterelnök elindította békemisszióját, de természetesen az ukránok szénája sem áll jól sem a frontvonalakon, sem az amerikai elnökválasztás kimenetelét illetően, sem az egyre fokozódó állampolgári engedetlenség és ellenállás miatt. Arról már ne is beszéljünk, hogy Ukrajna teljes gazdasági csődben van.

NIF

Hirdetés