Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekItthon

A Gyurcsány-horda ledöntené a Citadellára tervezett keresztet

Hirdetés

Kevesebb mint 24 óra leforgása alatt olyan hisztériát váltott ki egy még csak tervezett kereszt a főváros tetején, hogy hiába tudjuk, ezek bármire képesek, még mindig meglepődünk. A Telex volt az első, aki hosszú cikkben fejtegette, hogy a Szabadság-szobor alkotójának jogutódai nem járulnak hozzá a talapzat módosításához. Gyurcsány Ferenc kedd reggeli eposzában kifejtette, hogy Magyarország nem keresztény ország, meglátása szerint mivel mára a lakosság legfeljebb fele ha keresztény, ezért nincs jogalap a keresztállításra. A habot a torta tetejére kommentjében Varju László fújta oda az őszödi böszme oldalára, “megalázó abúzusnak” titulálva a kereszt állítást. Miután a ballib massza arcai megadták az alaphangot, már jött is a csürhe, engedelmes nyájként bégetve. Egyesek a Szabadság-szobrot élőlánccal védenék meg a keresztény szimbólumtól, mások pedig már a ledöntését tervezik.

A Nemzeti Hauszmann Programban, a Citadella megújításával kapcsolatban mutatták be azokat a látványterveket, amelyeken jól látható, hogy egy több éve tartó rekonstrukció eredményeként milyen kiépített turistavonzó attrakció jön létre 2026-ra a Gellért-hegy tetején. Egyetlen mondatban jegyezték meg, hogy a miután Szabadság-szobrot, illetve szoborcsoportot megtisztítják, kijavítják az erózió okozta hibákat mind a szobrokon mind a kő talapzaton, elhelyezik rajta “az 1100 éves magyar államiság, a nyugati kereszténység és az európai kultúrkör legfontosabb szimbólumát”.

Hirdetés

Arra a talapzatra, ahol korábban a szovjet katona szobra állt, egy keresztet állítanak. 

A látványterveken az is jól látható, hogy a tervezett kereszt a talapzat színével megegyező, az emlékműbe szinte beleolvadó keresztről van szó. Alatta áll majd a felirat:

Mindazok emlékére, akik életüket áldozták Magyarország függetlenségéért, szabadságáért és boldogulásáért

Hirdetés

Mindazok az ultraliberálisok, akiknek eddig csak a turulmadár szúrta a szemét és a keresztjeinkbe ennyire nyíltan eddig nem mertek belekötni, most vitába szállnak hazánk ezer éves történelmével, és ha úgy vesszük, a nemzet hőseitől még a feltámadás reményét is elvennék, hiszen elsősorban mi mást is szimbolizálna egy kereszt a hőseinkért állított Szabadság-szobornál, mint az élet győzelmét a halál felett és a feltámadást. Keresztény hitünknek ez a fundamentuma, világos ez mindazoknak, akik templomba egy szent misére legalább egyszer betévedtek, vagy legalább egyszer elolvasták a Bibliát.

A szoborcsoport látványterve a rekonstrukció után

Hirdetés

Amikor a Nemzeti Hauszmann Program által közölt látványterveket itt, a PestiSrácok.hu-n is bemutattuk, még hozzászólásokban azt írták olvasóink, hogy na, ebbe talán nem kötnek bele, utalva arra, hogy egy turulmadár állításának terve például borítékolható, hogy azonnal kiveri a biztosítékot.

Az ellenzéki keresztényellenes hangolást a Telex és a Hvg.hu nyitotta már a hétfői napon. Kikutatták, hogy a Gellért-hegyi Szabadság-szobor alkotójának, Kisfaludi Strobl Zsigmondnak a jogörökösei nem járultak hozzá a talapzat módosításához. A hvg.hu nem állt meg itt. Hogy biztos legyen a minél nagyobb felháborodás, azt is megírták, hogy mellesleg a Citadellán az építési munkálatokat, így a keresztállítást is két, ahogy fogalmaznak, NER-közeli cég végzi.

A hétfői cikkek után kedd reggelre megjelentek a balliberális hangadók. Gyurcsány Ferenc szokásos reggeli eposzát szentelte a Citadella-ügynek. A DK elnöke az első odacsipkedő mondatai után egyenesen olyan okfejtésbe kezd, hogy nem is igaz, hogy Magyarország keresztény ország. Hogy mit mond a magyar nemzet ezer éves történelme, Szent István miként ajánlotta a hazát a Szűzanya oltalmába, az első király majd az őt követő szent királyok, hogyan óvták, védelmezték és szilárdították meg keresztény államunkat, neki smafu. Ha Gyurcsány Ferenc azt mondja, hogy Magyarország nem keresztény ország, akkor csürhe módjára kommentelni odasereglett követői ezt el is hiszik neki.

Hirdetés

Gyurcsány a posztjában megjegyzi, hogy Magyarország csak a kormány szerint keresztény, valójában a magyarok kevesebb mint fele mondja magát kereszténynek. Hozzáteszi, lehet, hogy a kereszténység beivódott a kultúránkba, a művészetünkbe, a hagyományainkba. Ő azt mondja, hogy Magyarország világias ország.

Szerintünk az államnak van alkotmánya, de nincs vallásos világnézete, így nem lehet az állam keresztény se

Hirdetés

– fogalmaz. Később azt fejtegeti, hogy egyébként neki nem a kereszténységgel és a keresztény hittel van a baja, hanem a politikai kereszténységgel. Csak halkan tesszük fel a kérdést, hol lenne ma Magyarország, ha annak idején Szent István is így gondolkozik?

No de, ha itt még nem ment volna fel bennünk kellőképp a pumpa, megjött kommentelni Gyurcsány hű csatlósa, Varjú László, hogy 19-re még egy lapot húzzon. Azt írja, mondhatná, hogy eluralkodott rajtuk, a bármit megtehetnek kivagyiság (jó kérdés, hogy itt a tervezőkre, a kivitelezőkre, a kormányra vagy úgy összességében a jobboldali keresztény emberekre gondol, akik örömmel fogadták a Citadellára egy kereszt állításának ötletét). Majd egy olyan mondatot fabrikál, hogy kétszer el kell olvasni és jó nagyot nyelni, hogy aztán levegőt kapjunk:

Pontosan tudják, hogy sem a család, sem az állampolgárok nem fognak ez ellen a lépés ellen tüntetni, csendesen tűrik majd a megalázó abúzust.

Végül hozzáteszi, hogy ezek, mármint mi, jobboldaliak, már csak ilyenek vagyunk. Berendezzük a világot magunknak, a többségre hivatkozunk, és elvárjuk, hogy ezt viselje el mindenki. Ezek szerint Varju elvtárs, aki vidáman vonul szivárványos zászlók alatt a Pride-on, nyilván nagy áhítattal követte a párizsi olimpia megnyitó és záróünnepségének nyíltan keresztényellenes jeleneteit, amely az új kor szimbólumait megtestesítő drag queeneket, transz művészeket állított a fókuszba, bizonyára úgy gondolja, hogy mindennek fordítva kellene lennie, és a kisebbségnek kellene hozni a döntéseket, megszabni az irányokat, és a többségnek kellene némán fejlehajtva tűrni.

Csak remélhetjük, hogy Varju Lászlónak nem lesz igaza, amikor úgy véli, nem lesznek majd tüntetések. A Gyurcsány oldalán vagy ellenzéki portálok hírei alatt olvasható kommentek erős indulatokról árulkodnak. Nyilván nem véletlenül, Éppen ezek felkorbácsolása volt a célja a ballib megmondóknak.

Csak néhány részlet abból, amit szemezgettünk az elmúlt 24 órában:

Fel kell hívni a figyelmet. Összefogni, körben, élő lánccal tiltakozni ez ellen! De időben!

Most keresztet akarnak mert ez a szimbólum, a ránk rakott teher, amit a hátunkon cipelünk. A keresztre feszített Jézus azért halt meg, hogy a népét sanyargatók jelképévé váljon az ő véres, verejtékes keresztje.

Lesz majd mit leverni!

Mindabban, ami történik, Gyurcsány Ferenc gondolatai a legfélelmetesebbek, aki már nyíltan azt állítja, hogy Magyarország nem keresztény állam. A cél nyilván ez, amit már nem is titkolnak. Ha most felidézzük az Európai Unió atyjának, Robert Schuman kereszténydemokrata politikus gondolatát, “Európa keresztény lesz vagy nem lesz”, van mind elgondolkoznunk.

Forrás: Pesti Srácok

Hirdetés