Gyurcsány: Magyar Péter áruló

„Magyar valószínűleg nem érti, hogy miért nem lehet soha az Orbánnal szembeni világ vezetője. És még mielőtt agytörzsi reflexből bárki csak annyit tudna erre válaszolni, hogy szerinte én se, azt megnyugtathatom, az erről szóló, változó minőségű, mára könyvtárnyi terjedelmű irodalmat már olvastam, nem hiszem, hogy tudnának nekem ebben újat mondani, ráadásul, már most szólok, ez nem válasz arra, ami az alábbiakban következik. Magyar áruló. Annak a köztársaságnak az elárulója, ami nekünk az életünk. Mi nem szeretjük se az árulást, se az árulókat.

Hogy már megtért? Nem hiszem. Magyar rendes keresztény embernek tekinti, mi több, hirdeti magát. Akkor használjuk azt a mércét, azt a nyelvet, amit ért, akkor is, ha az – ebben az esetben –  csak illusztráció! A keresztény világ legismertebb megtérése a keresztényüldöző farizeus Saulé (görög alakja: Saulus), aki gyűlölettől lihegve Damaszkuszba indult, hogy összeszedje a keresztényeket és bíróság elé állítsa őket, de az úton egy látomásban találkozott Jézussal, melynek hatására buzgó keresztény lett. Az életét megrázó élménytől elvesztette szeme világát, melyet csak később, megkeresztelkedését követően nyert vissza. A damaszkuszi úton így lett Saulból Pál (Paulus). Ugyanakkor ezt követően is hosszú időbe telt, mire a keresztények elhitték Saul megtérését. Az elfogadásnak, a befogadásnak egyetlen feltétele volt: mindent bevallani. A kereszténység és a többi ábrahámi vallás megtérésnek hívja ezt a mély belső átalakulást, a valódi ráébredést, a metoniát. A megtérésnek állomásai vannak, köztük például a bűnbánat, a megalázkodás, az elkövetett hibák, tévedések, bűnök őszinte megvallása. Magyar adós a bűnbánattal és a bűnvallomással.

Miért kellene elhinni egy árulónak, hogy minket nem fog elárulni, ha nem tudjuk, hogy hogyan és miért talált ránk? Miért kellene bíznunk abban, hogy aki eddig üldözött bennünket, az csak azért, mert azt mondja, mostanra ő is a korábbi szövetségesei, azaz a mi üldözőink ellenfele lett? Természetesen lehet jönni, hiszen Pál is jött. Sőt, Pál végül apostol is lett, bár csak a tizenharmadik, és nem hitte egy percre se, hogy Péter, az akkori, a korai egyház vezetőjének helyére pályázhat. Ehelyett a legnehezebb munkát végezte, a nem zsidók, a pogányok térítését.

Ami meg Pétert illeti: az a Péter kőszikla (petra) volt, ez meg egy marék kavics, rosszabb esetben egy játékvödörnyi homok. Az persze kétségtelen, hogy ez utóbbiakra is szükség van. A maguk helyén. Á, hogy azt akarom sugallni, hogy én lennék az a bizonyos szikla? Ó, nem. Én Ferenc vagyok, egy pápai fiú. Magyarból sok minden lehet. Egy valami nem. Nem lesz a mi vezetőnk.”