Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekVilág

Elképesztő történettel állt elő egy jakut katona

Hirdetés

Egy hihetetlenül érdekes esetről számoltak be az oroszok különleges katonai művelete kapcsán az Orosz-Ukrán Háború Facebook-csoportban. E szerint a Jakutföldről származó Gyulusztan Ivanov a harcok során megsérült. Egy mesterlövész találta el, a lövedék megsebesítette több belső szervét és a gerincét is. Az orvos, aki megműtötte, azt mondta: a katona csodával határos módon élte túl a harctéri sebesüléseit.

Először úgy tűnt, hogy Gyulusztan Ivanovot elveszítik, mert miközben előkészítették a műtétre, a pulzusa leállt. Úgy döntöttek, hogy nincs mit tenni, lemondtak az operációról, ám a sérült katona nem sokkal később magához tért. Az ápolónőt, aki mellette volt, ez annyira váratlanul érte, hogy elájult.

De itt még nincs vége, mert a harcos, amikor a végül sikeres műtét után beszélni tudott, azt állította, hogy különös eset történt vele. Úgy érezte, hogy járt odaát, a másvilágon. Azt mondta, hogy „egy magas öregemberrel találkozott, aki fehér szakállat viselt, és keresztet hordott a süvegén”. – Azt mondta nekem, hogy még túl korán van – magyarázta az orosz katona.

Hirdetés

Az Orosz-Ukrán Háború Facebook-csoportban kiemelték, hogy a történet szereplője előzőleg nem volt hívő. Ám egy pap a részletes leírása alapján arra a következtetésre jutott, hogy Krími Szent Lukács jelent meg Gyulusztannak. S amikor a sérült harcosnak megmutatták a szentről készült fényképet, azonnal felismerte. – Ez fordulópontot jelentett a jakut harcos számára. Hamarosan megkeresztelkedett, és menyasszonya és nővére is vele együtt megtette ezt – mutattak rá a Facebook-posztban.

Nekünk nem tisztünk megvédeni Gyulusztan igazát, és nem tudjuk azt mondani, hogy amit mond, az igaz. Azt tudjuk csak kiemelni, hogy csodák márpedig vannak, kisebbekkel és nagyobbakkal mindannyian találkozhatunk. Az orosz katona most egy egészen nagyról számolt be, és azt ugyan nem tudjuk, hogy valóban „találkozott-e” Krími Szent Lukáccsal – mindegy, hogy mi hiszünk ebben vagy sem –, de az biztos, hogy Gyulusztan egy olyan súlyos sérülést élt túl, amibe az orvos szerint simán belehalhatott volna. S ez már önmagában egy csoda!

Forrás: Bekezdések.hu

Hirdetés
Hirdetés