Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekVilág

Irán kitálalt: Igen, támogatjuk az oroszokat

Hirdetés

Tiszta a kép. A szankciók célt értek, csak nem úgy, ahogy azt a Nyugat képzelte.

Az Index arról ír, hogy Teherán hivatalosan is bejelentette: ballisztikus rakétákat küldött az orosz hadseregnek, megerősítve a napok óta keringő médiaértesüléseket.

„Barterüzletet kell folytatnunk szükségleteink kielégítésére, 

Hirdetés

beleértve a szója és a búza importját is. Az alku egyik része a rakéták, másik része pedig katonai drónok átadását jelenti Oroszországnak” – mondta Ahmad Bahshayesh Ardestani, az iráni parlament nemzetbiztonsági bizottságának tagja. Hozzáteszik: arra a kérdésre,

szigorodhatnak-e az Irán elleni szankciók azt válaszolta, hogy „ennél már nem lehet rosszabb”.

„Rakétákat adunk a Hezbollahnak, a Hamásznak és a Hasd al-Sábinak is, akkor miért ne adhatnánk Oroszországnak?” – mondta a tisztviselő. Szerinte létszükségről van szó, ugyanis így kerülik meg a szankciókat, ráadásul

Hirdetés

a Nyugat Ukrajnának ugyan úgy ad fegyvereket, tehát nem érti, miért ne támogathatnák ők is szövetségesüket – írják .

Forrás: Mandiner

Hirdetés
Hirdetés