Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekItthon

Corvin közi harcos üzent Magyar Péteréknek: „A zászló a miénk”

Hirdetés

Törvényi védelmet követelnek az 1956-os lyukas zászlónak.

Varga János, az egykori szabadságharcos és az 1956-os Magyarok Világszövetségének elnöke újabb nyílt levéllel fordult a CitizenGo korábbi aláíróihoz.

Mint fegyveres ellenálló és politikai elítélt, Varga határozottan kijelentette: tiltakozik az 1956-os lyukas magyar zászló politikai célokra történő kisajátítása ellen, – írja a Mandiner.

Hirdetés

Emlékezetes ugyanis, hogy Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke még október elején jelentette ki, hogy ezentúl az 1956-os lyukas zászló lesz pártja jelképe. Azonban erre nem várt reakció érkezett, ugyanis az 1945 utáni politikai elítélteket, üldözötteket és leszármazottaikat tömörítő szervezetek közül több is kijelentette, „a leghatározottabban tiltakoznak” Magyar bejelentése ellen. Köztük  az 1956-os Magyarok Világszövetsége.

A Világszövetség elnöke azt írta, „a harcokban, a Corvin közben tevőlegesen részt vettem, tizenhat éves fejjel – amiért kaptam 13 év börtönt. Abból hat és fél évet lehúztam, betegen engedtek haza”.

„Azt hiszem, ez engem feljogosít a tiltakozásra” – húzta alá.

Hirdetés

Varga János felidézte, hogy tisztán emlékszik arra, hogy 1956. október 23-án délután kezdődött Budapesten a felvonulás: „akkor lehetett először látni, ahogyan ki késsel, ki bicskával kivágja a nemzeti lobogó szívéből a gyűlölt Rákosi-címert. Ettől kezdve, és azóta is az ’56-os forradalom jelképévé vált”.

Majd azzal folytatta, „ennek a szimbólumnak a kisajátításához senkinek nincs jogosultsága, és ezt nem szabad megengedni. Sürgessük az Országgyűlést, hogy október 23-ig fogadjanak el törvényt az 1956-os lyukas zászló védelmére!” – hívta fel a CitizenGo-val közös petíciójukra a figyelmet.

Közölték, hogy egy törvény megakadályozná a politikai és kereskedelmi visszaéléseket, és biztosítaná, hogy a zászló továbbra is a szabadság és a nemzeti összetartozás jelképe maradjon.

Hirdetés

„Minden valamire való ember, aki szereti magyar hazáját, tiltakozni köteles, hogy senki ki ne sajátíthassa ’56 szellemiségét” – tette hozzá a Világszövetség elnöke.

Varga János felidézte, volt egy fogadalma az azóta eltávozott harcos- és vádlott-társával Wittner Máriával, hogy az elhunyt bajtársak koporsóját a gyászszertartáson lyukas zászlóval borítják be.

„Mikor beengedték a koporsót a földbe, akkor sohasem temettük vele a zászlót, hanem azt összehajtva szépen átadtuk a hozzátartozóknak, hogy tegyék el az utókornak, mint ereklyét… Ezt jelenti számunkra a zászló” – magyarázta.

Hirdetés

„Kérem Önt, mint felelősségteljes polgárt, hogy fejezze ki tiltakozását Ön is a zászló kisajátítása miatt” – zárta gondolatait az egykori szabadságharcos.

Forrás: Mandiner

Hirdetés

Hirdetés