Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekItthon

Fogdából tette le hivatali esküjét Kiss László

Hirdetés

Beírta magát a magyar önkormányzatiság történelmébe a Kiss László vezette III. kerület. A képviselőtestület alakuló ülésén Béres András alpolgármester arról beszélt, hogy a következő ciklusban a legátláthatóbb önkormányzattá kívánják tenni az óbudait. Mindezt a politikus azok után közölte, hogy Kiss László korrupcióért vád alá helyezett polgármester a fogdából tette le hivatali esküjét, írja a Magyar Nemzet.

Kiss László az alakuló ülést a fogdából hívta össze, amit a szervezeti és működési szabályzat alapján a korelnök, Ujfalvi István vezetett a polgármester helyett. Az eskütételt követően, amelyet Kiss László polgármester a fogdában tett meg, megalakultak a frakciók.

Hirdetés

Az ülést vezető Ujfalvi elmondta, hogy a polgármester az üléssel egy időben a fogdában elmondta a polgármesteri esküt, és egy kiegészítést fűzött hozzá, amit felolvastak az alakuló ülésen. Ebben a levélben Kiss László leírta, hogy politikai okokat sejt a letartóztatása hátterében.

Puskás Péter, a Fidesz frakcióvezetője az alakuló ülésén elmondott beszédében hangot adott annak a véleményének, miszerint azzal, hogy az előzetesben ülő polgármester nyilatkozatát olvassák fel, az egész III. kerületi önkormányzat jó hírét rombolják tovább.

Gratulálok, ezzel beírták magukat Óbuda történetébe.

Hirdetés

– mondta el Puskás, majd pedig kiemelte, nem fogják támogatni az alpolgármesterek megválasztását, ugyanis a kerület Kiss László eltűnése után megszűnt működni.

Azonban a leginkább humorosra Béres András, párbeszédes alpolgármester felszólalása sikerült. A politikus ugyanis kiemelte, ő azért szeretne dolgozni, hogy az egyik legátláthatóbb kerület legyen az övék.

Az alakuló ülésen a Kiss Lászlóhoz hű többséggel megáldott testületben a polgármester havi illetményéről is szavaztak, ami az előterjesztés szerint bruttó 1,3 millió forint, plusz bruttó csaknem kétszázezer forint költségtérítés. Így a korrupciós botrányb keveredett politikus továbbra sem fog fizetés nélkül maradni.

Hirdetés

Tiltakoztak a kormánypárti aktivisták

Az ülés megkezdésekor kormánypárti aktivisták csoportja egy hangszóróval és egy molinóval állt az óbudai önkormányzat elé, amelyre az volt írva,

Elég a Kiss László féle DK-s korrupcióból

Hirdetés

A hangszóróból az alakuló ülés elején pedig a Börtön ablakában című dal végtelenített változata szólt.

VH

Hirdetés

Hirdetés