Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekVilág

Megfutamodott a Washington Post, mégsem nem támogatják Kamala Harrist, mert Trump jobban áll

Hirdetés

A Washington Post bejelentette, hogy az idei amerikai elnökválasztáson nem fognak nyíltan támogatni egyetlen jelöltet sem – pedig 1970 óta szinte mindig a demokrata jelölt mellé álltak, soha nem a republikánus mellé. Ez a döntés újabb kihívást jelent Kamala Harris kampányának, amely már így is számos nehézséggel szembesült, – írja a Mandiner.

A döntés erős visszhangot keltett a Post dolgozóinak szakszervezetében, amely „mély aggodalmát” fejezte ki, és jelezte, hogy egyes lojális előfizetők már elkezdték lemondani előfizetéseiket.

Források szerint a Post szerkesztősége eredetileg Harris támogatását tervezte, ám a kiállás végül nem valósult meg, állítólag Jeff Bezos, a lap tulajdonosa és az Amazon alapítója döntése nyomán. William Lewis vezérigazgató a döntéssel kapcsolatban így nyilatkozott: „Ez a lépés többféleképpen értelmezhető, akár egy adott jelölt támogatásaként vagy elutasításaként, esetleg a felelősség elhárításaként. Mi azonban úgy gondoljuk, ez a Post hagyományos értékeihez igazodik, és egy vezetőtől is ezt várjuk el.”

Hirdetés

A Post korábbi főszerkesztője, Marty Baron élesen bírálta a döntést, amelyet „gyávaságnak” nevezett, és úgy vélte, hogy az „káros a demokráciára nézve”. Hozzátette: „Ez egy zavarba ejtően gerinctelen lépés egy olyan intézménytől, amelynek épp a bátorság az egyik alapértéke.”

Hirdetés