Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekItthon

Szijjártó üzent a szlovákoknak

Hirdetés

A magyar kormány szorosan figyelemmel kíséri a szlovákiai nyelvtörvény esetleges módosítását, és egyértelmű elvárása, hogy a kisebbségi jogok terén ne történjen visszalépés – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

A minisztérium közleménye szerint a miniszter az Országgyűlés külügyi bizottságának ülésén válaszolt a nyelvtörvénnyel kapcsolatos képviselői kérdésekre. Kiemelte, hogy a magyar külpolitika központi eleme a nemzetpolitika, ami az ország történelmi helyzetéből fakad, hiszen Magyarország és a nemzet határai nem esnek egybe.

Elmondta, hogy bár Szlovákiában még nincs hivatalos kormányzati javaslat a nyelvtörvény módosítására, előkészületi munkálatok zajlanak.

Hirdetés

„Ezért kötelességünk figyelemmel kísérni ezeket a fejleményeket, és világosan jelezni szlovák partnereink felé, hogy elvárjuk, ne legyen visszalépés a kisebbségi jogok terén Szlovákiában” – mondta. Hozzátette, hogy ezt minden alkalommal hangsúlyozzák szlovák partnereik felé.

Szijjártó Péter azt is elmondta, hogy a pozsonyi magyar nagykövet nemrég egyeztetett a szlovák kormány kisebbségi ügyekért felelős biztosával, aki megerősítette, hogy sem kormányzati, sem minisztériumi szinten nincs hivatalos javaslat a nyelvtörvény módosítására.

„Továbbra is világosan fogalmazunk elvárásainkról: sem Szlovákiában, sem máshol a világon, ahol magyarok élnek, nem fogadunk el semmilyen kisebbségi jogcsorbítást vagy visszalépést” – tette hozzá.

Hirdetés

A miniszter hangsúlyozta, hogy a magyar külpolitikának kötelessége a nemzetpolitika központba helyezése és a magyar nemzeti közösségek érdekében történő folyamatos fellépés. Hozzátette, hogy a jelenlegi szlovák kormánnyal kiváló az együttműködés, ami lehetővé teszi az őszinte párbeszédet a legnehezebb kérdésekben is.

MTI nyomán

Hirdetés
Hirdetés