Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekVilág

Teherán szerint nem okozott jelentős károkat az izraeli légitámadás

Hirdetés

Az iráni légvédelem szombat hajnalban sikeresen elhárította az ország több pontja ellen indított izraeli légi támadásokat, amelyek a hírek szerint csupán „korlátozott károkat” okoztak – számolt be erről a Tasnim iráni hírügynökség. A támadás Teherán, Huzesztán és Ilám tartományokban lévő katonai létesítményeket célzott, annak ellenére, hogy Irán korábban figyelmeztette Izraelt, hogy tartózkodjon „kockázatos akcióktól” az ország ellen, – írja az MTI.

Irán közlése szerint az ország integrált légvédelmi rendszere jelentősen mérsékelte a csapások hatását, és az eset kivizsgálása folyamatban van. Az iráni állami televízió szintén közvetítette a hadsereg nyilatkozatát, ám konkrét felvételeket a károkról nem tettek közzé.

A Tasnim korábban egy névtelen kormányzati forrásra hivatkozva kijelentette, hogy „Izrael bármilyen akciójára megfelelő választ fog kapni.” Az elmúlt hetekben Irán fokozottan készült egy esetleges izraeli válaszcsapásra, mióta október 1-jén mintegy kétszáz ballisztikus rakétát lőtt ki Izraelre, válaszul az izraeli hadsereg által a libanoni Hezbollah elleni katonai műveletekre.

Hirdetés

Izraeli források szerint a légicsapások több órán át, hullámokban zajlottak, és főként olyan katonai célpontokat, köztük rakéta- és légvédelmi rendszereket céloztak, amelyek fenyegetést jelenthetnek Izrael számára.

Hirdetés