Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekItthon

Hadházy: indulni fogok 2026-ban, megmérkőzök a Tiszával

Hirdetés

„Ha a családom beleegyezik – és jelenleg úgy tűnik, hogy beleegyeznek –, akkor indulni fogok a következő választásokon” – jelentette ki Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő Dull Szabolcs Ötpontban című podcastjában.

Hadházy kifejtette, hogy szerinte az Orbán-rendszerben a választások nem tisztességesek és nem valódiak. Hangsúlyozta, mindent megtesz annak érdekében, hogy ne keltsen olyan látszatot, mintha legitimnek tartaná a jelenlegi választási rendszert, és azért is dolgozik, hogy a következő választások már más körülmények között valósuljanak meg.

Zuglói indulásával kapcsolatban elmondta, hogy a Tisza Párt nem hajlandó együttműködni sem vele, sem más régi képviselőkkel. Ennek ellenére nyitott lenne arra, hogy előválasztáson mérkőzzön meg Zuglóban, de Magyar Péter ezt elutasította. Hadházy szerint így akár az is előfordulhat, hogy a Fidesz nyerhet Zuglóban, mivel az ellenzéki pártok képtelenek az összefogásra. Azt is elmondta, hogy vagy függetlenként, vagy egy másik szervezet színeiben fog indulni, de erről egyelőre nem született döntés.

Hirdetés

Arra a kérdésre, hogy a parlamentben megszavazná-e Magyar Pétert miniszterelnöknek, Hadházy egyértelmű választ adott: „Amikor arról van szó, hogy ki alakítson kormányt, mindig az ellenzék jelöltjére szavazok, bárki legyen is az. Gyurcsányra is szavaztam volna. Meggyőződésem, hogy Magyar Péter valóban meg akarja dönteni a rendszert.”

Hirdetés