Menczer Tamás Magyar Péternek: Téged nem a gyerekek érdekelnek, hanem a magamutogatás
A Tisza Párt elnökének újabb botrányos akciójára reagált a kommunikációs igazgató.
„Már megint nem bírsz magaddal, Kicsi?!” – írta közösségi oldalán Menczer Tamás. Minden ajándékot eljuttatnak a gyerekekhez, közölte a Fidesz kommunikációs igazgatója Magyar Péter legutóbbi botrányos akciója kapcsán. Mint felidézte, Fülöp Attila elmagyarázta Magyar Péternek, hogy mi az ajándékozás rendje.
Ez mindenkinek megfelel, csak neked nem. Mert téged nem a gyerekek érdekelnek, hanem a magamutogatás
– írta a kommunikációs igazgató. „Kicsi, a karácsony a szeretetről szól, nem az önimádatról. Ui.: Januárban dumáljunk” – zárta bejegyzését Menczer Tamás.
A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság minden adományozónak azonos szabályokat írt elő, biztosítva, hogy az adományok megfelelő állapotban, a gyerekek igényeit figyelembe véve érkezzenek meg. Magyar Péterék azonban nem fogadták el ezeket a feltételeket, és ragaszkodtak ahhoz, hogy ők személyesen oszthassák szét az ajándékokat, miközben a szociális intézményeket megkerülve próbálták érvényesíteni saját akaratukat, – írja a Magyar Nemzet.