Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekItthon

Sokkoló állításokat tett Till Tamás feltételezett gyilkosának édesanyja

Hirdetés

A BorsOnline megtalálta Till Tamás feltételezett gyilkosának, F. Jánosnak az édesanyját. Az 59 éves Margit olyan részleteket osztott meg, amelyektől kivétel nélkül mindenkinek feláll a szőr a hátán. Talán az alábbi az egyik legérdekesebb részlet.

Tudom, mivel gyanúsítják a fiamat. Hogy őszinte legyek, nem tudom, mi az igazság, de kinézem belőle, hogy ő az elkövető.

Itt pedig szintén szó szerint a következő súlyos mondat:

Hirdetés

Sajnálom, hogy én szültem őt.

Margit egy Bács-Kiskun vármegyei településen él, nehéz körülmények között. Nyolc általánost végzett, jelenleg a közmunkaprogramban vesz részt. A nő egyéb részleteket is megosztott a jelenleg letartóztatásban levő Jánosról. Amikor megszületett a fiú, Margit 19 éves volt, és az apja azonnal intézetbe adta, majd később öngyilkos lett, mérget ivott.

Az intézeti élet miatt János eléggé haragudhatott a szüleire, az anyját öt évvel ezelőtt látta utoljára, az esküvőjére sem hívta meg. „Kijelentette, hogy mivel nem én neveltem, nem vagyok az anyja. Hiába próbáltam neki elmagyarázni, hogy nem tehetek róla” – magyarázta Margit, aki azt is elmondta, csak nagyon ritkán látta a fiát, nem tudta kivenni az intézetből, mert mélyszegénységben éltek.

Hirdetés

Néhányszor ugyan hazahoztuk, de nem tudott a családba beilleszkedni. Mindenkivel flegma volt, és még a húst sem volt hajlandó megenni. Szerintem később le is nézett minket, mert gazdagabb, mint mi. Az apja ágáról valóban kapott egy csomó pénzt, amikor az intézetből kijött. Még házat is vett magának, majd összevissza kóválygott

– emlékezett vissza az édesanya. Hozzáfűzte, nem tartja kizártnak, hogy az ő fia végzett Till Tamással, mert durván bánt a nagyobbik testvérével is. Azt viszont nem tudja, hogy mi lehetett János indítéka a gyilkosságra.

Az egész család megütközött

Hirdetés

– fűzte hozzá, majd arról beszélt, őszintén sajnálja Tamás szüleit, de Jánost is, akire kemény évek várnak, ha valóban ő gyilkolta meg Tamást 24 évvel ezelőtt. Megtagadni nem fogja a fiát, de nem biztos benne, hogy meg fogja látogatni a börtönben.

F. János november 28-án vallotta be a rendőrségen tanúként, hogy ő vette el Till Tamás életét, aki akkor még a tizenegyet sem töltötte be. A rendőrség a férfit elengedte elévülés miatt.

Miután a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség máshogy ítélte meg az elévülést az ügyben, a férfit őrizetbe vették, majd letartóztattak, mire F. János mindent letagadott, amit korábban bevallott – foglalta össze a Magyar Nemzet.

Hirdetés

Hirdetés