Ficónak rontottak a libernyákok Pozsonyban
Azon túl, hogy Magyarországon a nemzeti, 2/3-os felhatalmazással bíró kormányt bármi áron le szeretnék váltani Brüsszelből, természetesen nem csupán Orbán Viktor van útjában a von der Leyen-Weber párosnak, hanem Robert Fico szlovák miniszterelnök, akit tavaly májusban fizikailag is likvidálni akartak.
Pénteken Pozsonyban tiltakoztak a livernyákok Fico és politikája ellen – jelentette a Jevropejszka Pravda.
Hideg volt ugyan, de ennek ellenére közel 4000 ember vett részt a programon (tüntetés), amelyen a Progresszív Szlovákia bukott államfőjelöltje, Ivan Korčok is részt vett. Ezek alapján nem nehéz megállapítani, honnan is jött a parancs a tüntetés megszervezésére, és milyen érdekes, hogy szinte lépcsőzésszerűen indulnak a támadások a nemzeti szuverenitást védő és békepárti kormányok ellen, amelyekből nincs túl sok az EU-ban, mindössze Magyarország és Szlovákia. Magyarországon a hűséges csicska, Magyar Péter kezdte azzal a bizonyos újévi beszéddel, amiben előrehozott választást követelt a semmire, majd tegnap Gyurcsány is hasonlókat büfögött, mert nem akart lemaradni Magyar Péter mögött, bár valószínűleg tisztában van azzal, hogy őt már Brüsszelben kivették a kormánybuktató forgatókönyvből, tehát vissza akar oda kerülni.
Pozsonyban a libernyákok természetesen hozták agresszív formájukat. Az egyik transzparensükön a szlovák miniszterelnököt magyar disznónak nevezték.
„Szlovákia, vigyázz, a megszállás megkezdődött”
– ez volt a fő jelszava a tüntetésnek.
Egy másik transzparensen az állt, hogy
„Fico, menj Moszkvába, hagyd békén Szlovákiát”
Rudolf Sikora művész által készített plakátokat is osztogattak a szervezők a résztvevők között, melynek egyik oldalán ez volt olvasható
„Árulás”,
a másikra oldalára azt írták
„Mi vagyunk Európa”
No, amennyiben ők Európa, abban biztosak lehetünk, hogy egyetlen vágyuk a vén kontinens tönkretétele.
Forrás: Szépe Áron/MN