Gyomorforgató részleteket közölt Elon Musk egy durva bűnügy kapcsán
Hátborzongató részleteket tár fel a jegyzőkönyv, amelyek olvasása közben az ember szinte elveszíti minden életkedvét.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek három férfit, akik egy oxfordi diáklányt molesztáltak és szexuálisan zaklattak – számolt be róla a BBC. A 37 éves Anjum Dogart, a 44 éves Mohammed Karrart és 39 éves testvérét, Bassamot tíz vádpontban találták bűnösnek, többek között nemi erőszak elkövetése miatt. A bűncselekmények 2002 és 2005 között történtek.
Az oxfordi koronabíróságon Peter Ross bíró az ítélethirdetéskor kijelentette, hogy a banda „szexuális eszközként” tekintett az áldozatára.
– 2004-ben Dogar és Mohammed Karrar megerőszakolt egy mindössze 15 éves lányt, aki teherbe esett, majd később abortuszon kellett átesnie – mondta a bíró.
A három férfi egy erőszakos szexuális zaklató hálózat tagja volt, amelyet 2013-ban ítéltek el, miután nyolc éven át hat oxfordi lányt bántalmaztak. A Bullfinch fedőnevű rendőrségi művelet során derült fény ezekre a bűncselekményekre.
Az esküdtszék tavaly, egy háromhetes tárgyalás után, egyhangú ítéletet hozott további bűncselekmények ügyében, beleértve szeméremsértést, nemi erőszakra való összeesküvést és nemi erőszakot. Oliver Saxby QC ügyész szerint az áldozat „egy magányos, sebezhető fiatal lány” volt, akit alkohollal és kábítószerrel kínáltak, majd arra kényszerítettek, hogy Oxford környékén különböző helyszíneken – lakásokban, parkokban és autókban – szexuális aktusokat végezzen.
– Tönkreteszik az életeket. Elveszik az önbizalmadat, mocskosnak, kihasználtnak és elárultnak érzed magad – mondta az áldozat, aki mindössze 14 éves volt, amikor először találkozott bántalmazóival. – Barátként mutatkoznak be, aztán tönkretesznek, és ez undorító – tette hozzá.
Az ítélet szerint Mohammed Karrar legalább 18 évet, testvére, Bassam legalább 10 évet, míg Dogar legalább 20 évet tölt majd börtönben.
Az ügy kapcsán Elon Musk, a világ leggazdagabb embere is megszólalt az X-oldalán:
– Aki kételkedik a Nagy-Britanniában elkövetett, kislányok elleni tömeges nemi erőszakok súlyosságában és romlottságában, nézze meg az eredeti forrásokat, és olvassa el a bírósági jegyzőkönyveket. Én megtettem – írta Musk, majd hozzátette:
– Rosszabb, mint amit el tudna képzelni.
A jegyzőkönyv egy rövid részlete itt érhető el:
For anyone doubting the severity and depravity of the mass gang rapes of little girls in Britain, go to the source material and read the court transcripts. I did.
It is worse than you could possibly imagine. pic.twitter.com/OeK2uVxJ93
Hirdetés — Elon Musk (@elonmusk) January 5, 2025
Mandiner nyomán
Follow @jobboldalihirek