Gyurcsány bejelentette: március 15-én felkelés! Mindenki az utcára!
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában reagált Magyar Péter, a Tisza Párt vezetőjének kijelentésére, miszerint húszéves Orbán–Gyurcsány-korszakot kívánnak lezárni. Gyurcsány hangsúlyozta, hogy az Orbán-kormány leváltása nem egyetlen párt feladata, hanem minden magyar hazafi közös ügye.
A műsorban Gyurcsány kitért arra is, hogy az Egyesült Államok pénzügyminisztériuma szankciós listára helyezte Rogán Antalt, a Miniszterelnöki Kabinetiroda miniszterét. David Pressman, az amerikai nagykövet, a döntést azzal indokolta, hogy Rogán visszaélt hatalmával, és a saját, valamint a kormányzó párthoz lojális személyek anyagi előnyökhöz juttatására használta pozícióját. Gyurcsány szerint az amerikai döntés nem változtat Rogán mozgásterén, mert a probléma nem csupán személyes, hanem a teljes kormányzatot érinti. „Ha Rogán Antal korrupt, akkor a kormány is az” – jelentette ki.
Gyurcsány úgy véli, Magyarország helyzete az elmúlt években folyamatosan romlott, a koronavírus-járvány pedig csak felerősítette az ország sebezhetőségét. Orbán Viktor optimista nyilatkozataival szemben azt állította, hogy az ország nehéz év elé néz, és minden nappal tovább húzódik a „vergődés”. Hangsúlyozta, hogy a kormány leváltásához az emberek széles körű összefogására van szükség. „Egy ilyen romlott orbáni rendszerrel szemben csak egy demokratikus, hazafias összefogás lehet eredményes” – mondta.
A Tisza Párt azon szándékára, hogy egyedül győzze le a kormányt, Gyurcsány kritikával reagált. Szerinte a baloldalon sokan árnyaltabban látják a helyzetet, és nem osztják a párt fekete-fehér megközelítését. Hozzátette, hogy egy ilyen helyzetben csak az ellenállók nagy szövetsége vezethet sikerre.
Arra a felvetésre, hogy Magyar Péter utalt egy Orbán és Gyurcsány közötti paktumra, miszerint „Orbán nélkül nincs Gyurcsány, és Gyurcsány nélkül nincs Orbán”, a DK elnöke határozottan visszautasította ezt, hazugságnak nevezve az állítást. Gyurcsány jelezte, hogy ha lehetőség adódik, szívesen leülne nyilvánosan vitázni Magyar Péterrel, hiszen mindketten egyetértenek abban, hogy Orbánnak távoznia kell, még ha az utána következő jövőt eltérően is képzelik el. „Ég és föld, amit mi gondolunk” – fogalmazott.
Zárásként Gyurcsány felhívást intézett a kormánnyal elégedetlenekhez, függetlenül politikai hovatartozásuktól. Március 15-én az utcára hívta az ellenzéki szimpatizánsokat, hogy közösen mutassák meg az Orbán-kormánynak: véget érhet az ország jelenlegi vezetésének korszaka. „Ez legyen a nekibuzdulás napja. Mindenki, aki Orbán bukását akarja, menjen az utcára!” – szólította fel a DK elnöke a magyarokat.
Index nyomán
Follow @jobboldalihirek