Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

Hírek

Íme Menczer Tamás újévi beszéde – videó

Hirdetés

Menczer Tamás ahogy ígérte, elmondta újévi beszédét, melyben a beteglelkű Magyar Péterről mesélt. A Fidesz kommunikációs igazgatója január 1-én reggel osztott meg egy videót a közösségi oldalán, melyben a Tisza Párt elnökének évét értékelte végig, és leplezte le annak állítólagos hazugságait. Menczer beszélt többek közt a hangfelvételekről és Magyar gyerekeiről is.

Menczer Tamás már napokkal az újév előtt, december 29-én kijelentette a közösségi oldalán, hogy újévkor beszédet mond, melynek fő témája Magyar Péter lesz.

A politikustól nem meglepő ez a lépés, mivel az utóbbi hónapokban rendszeresen támadta a Tisza Párt elnökét, reagálva annak majdnem minden hazugságára, közben pedig sosem maradt el a „Kicsi” jelző.

Hirdetés

Újévre azonban már nem csak így hívja őt, ugyanis „Brüsszel Péterként” is hivatkozik rá. A videója elején Menczer kijelentette, hogy

neki az a jókívánsága az új évre, hogy a magyarok lássanak át a szitán, és „vegyék észre, hogy milyen ember”.Ezután belekezdett abba, hogy véleménye szerint milyen hazugságokat állít a Tisza Párt elnöke: Menczer szerint Magyarnak senki más nem fontos, csak saját maga, és kifejtette, hogy csak azért állt elő a politikai tervével, és azért vette fel titokban a beszélgetését Varga Judittal, mert elfogyott a pénze.

A legnagyobb hazugság az, hogy neki az emberek fontosak. A valóság ezzel szemben az, hogy neki csak két ember fontos, de az a kettő nagyon: önmaga és saját maga – jelentette ki.
Ezen felül azt is állította, hogy nemcsak a családja, de a hazája sem fontos számára. Gyerekeiről pakolja ki a fotókat a Facebookra.

Hirdetés

Magyar hazugságairól beszélt Menczer:

Magyar Péternek nem fontos a családja, mert a gyerekeit politikai célokból posztolja, és nem védte meg a feleségét sem, mert az ajtóhoz lökte, és késsel sétált fel-alá;

Magyar Péternek a hazája sem fontos, Manfred Webernek dolgozik, és azt csinálja, amit ő mond, ezért nem fontos neki a béke sem, és nem védi meg Magyarországot;

Hirdetés

azt is mondta, hogy nem kell neki mentelmi jog, majd „azon az átmulatott éjszakán, amikor bátorra itta magát, és a pia mellett a kislányok sikongatásától is megrészegült, csak ellopott egy telefont”, ekkor már mégis kellett neki;

a bevándorlásról is hazudott, mert azt mondta, hogy a brüsszeli szabályok megvédenek minket;

a szír repülőgéppel kapcsolatban is hazudott, és ez terroristák célpontjává tette volna Magyarországot;

Hirdetés

arról is hazudott, hogy nem akar politikai pályára lépni, aztán mégis lépett, és hogy nem megy EP-képviselőnek, aztán mégis ment;

azt hirdeti, hogy „ő a szeretet, elhozza a békét, betemeti az árkokat, a szép beszédet képviseli”, ezzel szemben szerinte „az emberek vagy büdösek, vagy köcsögök, esetleg agyhalottak, ebből lehet választani”;

Menczer személyes kedvence pedig az, hogy Magyar Péter azt mondta, gyerekkorában megdicsérte egy idős nő virágait, aki ráíratott egy budai lakást, a kommunikációs igazgató szerint ez is hazugság.

Hirdetés

Beszédét végül azzal zárta, hogy egy slágert küldene Magyarnak, melynek címe

„Megtalállak még”.

Hirdetés