Indul Pokrovszk ostroma, az ukránok csak a csodában bízhatnak
Az Unian beszámolója szerint megkezdődött a harc a kulcsfontosságú Pokrovszk városáért, – írja a Mandiner.
Egy ukrán veterán katona így nyilatkozott:
„A Pokrovszkért folyó küzdelem ténylegesen elkezdődött. Nem csupán a város irányában zajlanak a harcok, hanem már magáért a városért.
Ez nem azt jelenti, hogy a teljes csata megkezdődött volna, de előrejelzésem szerint még ezen a héten városi harcok kezdődnek Pokrovszk külterületén. Az ellenség már elérte ezt a térséget; körülbelül két kilométerre vannak a várostól, és egy kilométerre a városhatártól.”
A veterán szerint az első ellenséges felderítő csoportok már megpróbáltak behatolni a városba, hogy előkészítsék a támadást.
„Az ellenség célja Pokrovszk elfoglalása, de nem az, hogy közvetlen harcot vívjanak ott. A legkedvezőbb forgatókönyv számukra az lenne, ha két oldalról megkerülnék a várost.
Ebben az esetben a logisztikai utánpótlás elvágásával – lőszerellátás és a sebesültek evakuálása nélkül – világos, hogy a védők nem tudnák tartani a pozíciójukat. Ha sikerülne körbezárniuk Pokrovszkot, akkor a várost harc nélkül kellene feladni” – fejtette ki a katona.
Follow @jobboldalihirek