Lemond Trudeau, Kanada liberális miniszterelnöke
Justin Trudeau, Kanada miniszterelnöke és a kormányzó Liberális Párt elnöke bejelentette, hogy lemond hivataláról. Döntését hétfőn, Ottawában hozta nyilvánosságra.
Trudeau elmondta, hogy lemondása akkor lép hatályba, amikor pártja megválasztja új elnökét, aki egyben Kanada következő miniszterelnöke lesz.
Nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy Kanada megérdemel egy hatékonyan működő parlamentet, amely – megfogalmazása szerint – jelenleg az obstrukció és a produktivitás teljes hiányának foglya. A leköszönő kormányát Kanada leghosszabb ideig hivatalban lévő kisebbségi kormányaként jellemezte.
Ezzel egy időben tisztségviselők bejelentették, hogy március 24-ig felfüggesztik a parlament működését. Az eredetileg január 27-re tervezett ülésszak elhalasztása lehetőséget teremt a Liberális Párt új vezetőjének megválasztására, aki a miniszterelnöki pozíciót is átveszi.
Az ellenzék három pártja jelezte, hogy a márciusi parlamenti ülésszak újrakezdése után céljuk egy bizalmatlansági indítvány elfogadtatása a liberális kormány ellen. Ha ez sikerrel jár, előrehozott választásokra kerülhet sor, amelynek fő esélyese a Pierre Poilievre vezette Konzervatív Párt.
A Liberális Párt támogatottsága jelentősen csökkent az elmúlt időszakban. A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint a Konzervatív Párt a választók 43-45%-ának támogatását élvezi, míg a Liberális Pártot és a baloldali Új Demokrata Pártot egyaránt körülbelül 20% támogatja, – írja a Vasárnap.hu.