Néhány szavazattal, de elutasította a bevándorlási törvényt a német parlament
A német Bundestag pénteken elutasította a CDU/CSU azon törvényjavaslatát, amely a bevándorlási szabályok szigorítását célozta meg. A szavazásnak különös jelentősége volt, mivel ha elfogadják, az az első eset lett volna az elmúlt 10-15 évben, hogy egy mérsékelt párt az AfD támogatásával visz át egy törvényjavaslatot a parlamenten.
A szavazás eredménye 338 igen, 350 nem és 5 tartózkodás lett – írta a Guardian. Bár a javaslatot támogató pártok papíron többségben voltak, a sikerhez minden képviselő szavazata szükséges lett volna, ám többen távol maradtak vagy egyszerűen nem szavaztak.
A héten korábban már volt egy másik szavazás, ahol a CDU/CSU és az AfD egy határozati javaslatot közösen fogadott el. Németországot tavaly év végéig a szociáldemokrata-zöld-szabaddemokrata koalíció vezette, ám az FDP kilépésével Olaf Scholz kancellár egy kisebbségi baloldali kormány élén maradt.
A kialakult politikai helyzet miatt február végén előrehozott választásokat tartanak, ahol a bevándorlás központi kérdés lesz. A CDU/CSU és az AfD által támogatott csomag értelmében a jövőben minden olyan EU-n kívüli állampolgár számára tilos lett volna a belépés Németországba, aki nem rendelkezik a szükséges dokumentumokkal.
A mérsékeltnek nevezett pártok eddig mereven elzárkóztak attól, hogy bármilyen javaslatot kizárólag az AfD szavazataival fogadjanak el, mivel nem akartak együttműködni a politikai elit által szalonképtelennek tartott párttal.