Nyílt levél Őfelsége Magyar Péter Előrehozott Miniszterelnök Úrnak címezve…
Előrehozott Miniszterelnök Úr!
Azért itt írok, mert tudom, hogy figyelemmel kísérsz. Soraim apropója pedig azon bejelentésed miszerint január 6-tól teljes kampányüzemmódra kapcsolsz. Félek belegondolni abba ez mit jelenthet, hisz tavaly február közepe óta lényegében te folysz a csapból is.
A felbukkanásodat kísérő remény, hogy valóban létezhet egy tiszta szándékú ember, akinek az ország sorsa az első, a közel egy éve tartó ámokfutásod során nyilvánvalóvá vált, hogy merő illúzió. A pusztító onemanshowdra nemrégiben további gyanú baljós árnya vetült.
Tavaly januárban egy magát vidéki prókátornak nevező ügyvéd kirobbantotta a kegyelmi ügyet, te pedig rá két hétre megérkeztél nővédő hős szerepében tetszelegve a Partizánba. Akkor még konzervatív voltál, akkor még Orbánról tisztelettel beszéltél, akkor még csak azért prüszköltél, hogy nem túl értelmiségi a Fidesz kommunikációja, (de értetted miért), akkor még csak az nem tetszett, aki nők szoknyája mögé akar bújni, meg hát a Tóni….
Talán nem járok túl messze az igazságtól, hogy az igazi atombomba nem az ügyészségre bevitt felvételed volt, hanem az a tudás, amikor esetleg az igazságügy-miniszter feleséged elmesélte otthon, hogy volt egy kegyelmi ügy, amelyet ő nem akart ellenjegyezni? Ekkor érezted meg talán, hogy megkaphatod azt a rivaldafényt, amire mindig is vágytál? Ekkor érezted meg azt, hogy ezért a családodat feláldozni sem drága?
Tehát mindazok, akik a házastárs sunyi lehallgatását módfelett nemtelen eszköznek találták nem is sejtik, hogy ez az egész debütálás az előismereteken túlmutatóan mennyire aljas volt? Elárulhattál családot, barátokat sorsközösséget? Véletlennek tekintsük talán azt, hogy a magát még mindig felfedni nem kívánó vidéki prókátor PONT veled AZONOS NAPON adott interjút a HVG-nek? Te, vagy valaki a híresnevezetes Jogerőss dinasztiából jegyzi a vidéki prókátort? Ne félj bevallani, hisz annyira bátor vagy!
A közel egy éve tartó ámokfutásod során elég csak puccosra retusált fotók tömkelegével csilliónyi lájkot begyűjteni, féligazságokkal/álhírekkel hatásvadászni. Elég csak hőmérőzni, budikat mutogatni, hergelni. Elég csak a kormányzás gyenge pontjaira nagy csinnadrattával körítve fókuszálni, amíg az ellenfelet kimerítette egy Covid-járvány, amikor próbál nemzeti identitástudatot megőrizni egy globalista kontinens-öngyilkosság közepette, amikor az európai adófizetők pénzét öldöklés céljából talicskázzák ki harcmezőkre…amikor egyáltalán megpróbálnak bennünket magyarságnak megőrizni a világ geopolitikai újrafelosztása során…..
Igen, a kormányzásnak vannak hibái bőven. Orbán legnagyobb bűne a családjának vállalhatatlan szintű gazdagítása, amelyet te ki is használsz indulatok szítására. Persze mindez téged egy cseppet sem zavart, amikor soooooooksok éven át VIP páholyból élvezted a műsort, amikor kordonok mögött válaszoltál újságíróknak….
Annak a politikai közösségnek, akinek a tagjait különféle bulvárrágalmakkal a nyilvánosság elé citálod nap mint nap van egy óriási és elvitathatatlan erénye. A kormányzásuk alatt ez az ország biztonságos volt, itt nem égnek szilveszterkor ezerszámra autók. Itt csak te lobbantod fel a gyűlölet lángjait egészen változatos formában. Az általad elkövetett tettekkel mindig az ellenfeledet vádolod, amikor lebuksz magzatpózban próbálsz sajnálatot ébreszteni.
Komolyan ennyire büszke vagy az alattvalóidra? Tisztában vagy azzal, hogy számukra csereszavatos vagy? Nekik nem te kellesz, hanem BÁRKI, akiben meglátják a gátlástalan HÓHÉRT! Az eddigi ellenzékiek túl finomak voltak…Még a parizeres Jakab sem volt elég hatékonyan bunkó…Nem fura, hogy Ervin minden eddigi Orbán-ellenes megmozdulás emblematikus alakja volt? A sajtóból tudható, hogy rajongott Bajnaiért, de az is igaz, hogy bejáratos volt az Apró-villába? Kérdezted már tőle? Tudod! Fletó=Orbán, ejnye na!
Te azt állítottad nem akarsz politikus lenni, most meg minden hatalmat magadnak szeretnél…
Te azt állítottad, hogy nem mész a Klubrádióba, ahol vállalhatatlan jelzőkkel illették a gyermekeid anyját, azóta már hányszor voltál ott?
Te azt állítottad, hogy a Fideszben sok becsületes ember dolgozik, kinek az érdemeit ismered el?
Te azt állítottad, hogy mindent egyedül meg tudsz oldani, de ha ekkora nagy a tudásod miért csak a hátsó sorokban tartottak rád igényt a kisNERcegséged idején?
Te egy csomó embert alkoholizmussal vádolsz, de csak rólad készült csilliónyi fotó vedelés közben.
Te azt állítottad, hogy semmi szükség a mentelmi jogra, de miután becstelenségre vetemedtél foggal-körömmel ragaszkodsz hozzá.
Te azt mondod, hogy betemeted az árkokat, elhozod a szeretetet, ezzel szemben alázol mindenkit, ahol tudsz…Kötekedsz stúdiókban, kommentháborút folytatsz újságírókkal, mémoldalakkal, civilekkel. Vezényszavadra kávézót rohannak meg emberek, platóról üvöltözöl templomból kijövőkre. A büdös szájú kommentszekciódat a virtuális térben mozgatod, hogy tömegesen akadályozzanak meg másokat a szabad vélemény-nyilvánítási joguk gyakorlásában. Lenézed a munkatársaidat, a sajtósokat…
Ebben az országban sem a választók, sem a sajtó senkinek nem bocsájtotta volna meg, ha egy civilt felpofozott volna, a telefonját eltulajdonította volna, majd a Dunába dobta volna…
Te pörgetted a péniszedet ország világ előtt, de pont olyan ártatlanul sunnyogva hallgattad az erről szóló csúsztatásokat, mint amikor a volt feleségedet alázták a proletárok. Te kérted ki magadnak, de a bezárt pezsgőbáros posztodnál felszólítottad Tónit, hogy foglalkozzon vele kicsit.
Hát ez vagy te, akit a Kasza Tibi és Shobert Norbi ex-menedzsere pesztrál. Ez vagy te, akinek színészek, rendezők, humoristák csinálják a cirkuszt. Igen, vélhetően igazad van, Kicsi, hogy a Fidesznek vége van. Ha mindenben tökéletes lenne is az idő ellene dolgozik. A megszokással és az unalommal nem lehet versenyezni. Te friss hús vagy, akit profi módon marketingelnek. A termékedet, az illúziódat csúcsra járatják.
De sajnos úgy tűnik, hogy te csak egy vagy a sorban, aki történelmi esélyt szalasztasz majd el….Mert neked tényleg lett volna lehetőséged betemetni az árkokat, de minden egyes nappal csak azt bizonyítod, hogy nem vagy méltó ennek az országnak a vezetésére. Az előrehozott választásról szóló blöffödet nem elég, hogy el merted sütni, még tovább fokozod….
És velem együtt sokan nem értik, hogy bátorkodik valaki ilyen hatalmasat lódítani, aki egy egy időközi választáson sem meri megmérettetni magát, akinek még országos jelöltjei sincsenek.
Nagyon hamar érted el a csúcsot, pont ilyen hamar fogsz a mélybe zuhanni, mert nemhogy a stábodat, magadat sem vagy képes irányítani. A hatalombetegség tünetei már látszódnak rajtad, pedig még meg sem kaparintottad.
Amikor azt mondják rád, hogy Kicsi, nem a termetedről szólnak, hanem az emberi kvalitásaidról.
Amit művelsz a Fidesz talán megérdemli, de ez az ország biztosan nem……
Kicsi! Még mindig nem késő igaz útra lépni…tudod….lépésről lépésre….tégláról téglára…..
Forrás: Facebook
Follow @jobboldalihirek