Terrortámadásra készültek Oroszországban, ez volt a tervük
Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) négy fiatalt vett őrizetbe Jekatyerinburgban, akik zsúfolt nyilvános helyen terveztek merényletet végrehajtani házilag készített robbanószerkezettel. A gyanúsítottaknál robbanószer előállításához szükséges anyagokat találtak.
Az FSZB közleménye szerint a letartóztatottak, akik 2007-ben és 2008-ban születtek, egy tiltott terrorszervezet eszméit követték. Ketten közülük részt vettek egy korábbi, december 22-i gyújtogatásban, amely során az orosz belügyminisztérium egyik járművét támadták meg.
A hatóságok lefoglalták a robbanószer készítéséhez szükséges alkatrészeket, valamint a kommunikációs eszközöket, amelyek tartalmazták a szerkezet elkészítésére vonatkozó utasításokat. A regionális nyomozó bizottság terrorcselekmény előkészülete, valamint robbanóanyagok és robbanószerkezetek illegális gyártása és tárolása miatt indított büntetőeljárást. Az FSZB további bizonyítékokat gyűjt a gyanúsítottak bűncselekményeivel kapcsolatban.
Korábbi terrorcselekmények Oroszországban
Tavaly márciusban négy fegyveres támadta meg a Moszkva melletti Krasznogorszkban található Crocus City Hall koncerttermét, ahol tüzet nyitottak és gyújtogatást követtek el. A támadás következtében 137 ember, köztük három gyermek vesztette életét, és 182-en megsérültek.
Vlagyimir Putyin az atrocitás kapcsán hangsúlyozta:
„Tudjuk, hogy kinek a keze által történt ez az Oroszország és az orosz nép elleni támadás. Az érdekel bennünket, ki állt mögötte.”
Putyin sürgette a vizsgálatot, kiemelve, hogy azt politikai elfogultság nélkül, a legnagyobb szakszerűséggel kell lefolytatni.
„Fájdalmunk és gyászunk ellenére a vizsgálatot objektíven és minden politikai elfogultságtól mentesen kell elvégezni” – tette hozzá.
Magyar Nemzet nyomán