Orbán Viktor pert nyert a Klubrádió ellen
A Kúria szerdán ítéletet hirdetett Orbán Viktor miniszterelnök egyik sajtóhelyreigazítási perében, amelyet több baloldali sajtóorgánum ellen indított.
A kormányfő azért fordult bírósághoz, mert ezek a médiumok idézték Hans Reisch, a Spar vezérigazgatójának egy osztrák szaklapban tett nyilatkozatát, amelyben valótlan állításokat fogalmazott meg. Reisch azt állította, hogy Orbán „oligarchái miatt” tőkét vontak ki Magyarországról, és hogy a miniszterelnök állítólag azt kérte a cégtől, „engedje meg egy rokonának, hogy befektessen a magyar leányvállalatba.” Orbán Viktor határozottan cáfolta ezeket az állításokat, és bíróságon követelt elégtételt.
A perek során az első és másodfokú bíróságok korábban elutasították a miniszterelnök keresetét, ám felülvizsgálati eljárás után a Kúria végül a kormányfő javára döntött. A legfőbb bírói fórum kimondta: a Pécsi Stop felelős azért, hogy átvette és terjesztette Reisch megalapozatlan vádjait. A lapot helyreigazítás közlésére és a perköltségek megfizetésére kötelezték.
Szerdán a Kúria a Klubrádió ügyében is ítéletet hozott. Ebben az esetben az első fokon a miniszterelnök javára döntöttek, de másodfokon a bíróság elutasította a keresetet. Az ügy a Kúriára került, amely hatályon kívül helyezte a másodfokú döntést, és kimondta: a Klubrádiónak is helyreigazítást kell közölnie, valamint viselnie kell a perköltségeket.
Az ítélet indoklása hangsúlyozza, hogy a sajtószabadság nem jelenti azt, hogy valótlan állításokat lehet közölni bárkiről. Mivel Reisch szavai tényállítások voltak, nem pedig vélemények, a közlő médiumoknak kellett volna bizonyítaniuk azok valóságtartalmát – ezt azonban nem tették meg. A Kúria azt is megállapította, hogy a Klubrádió még arra sem vette a fáradságot, hogy megkérdezze Orbán Viktort az állításokról, mielőtt közölte volna azokat.
Az ítélet jogerős, fellebbezésre nincs lehetőség.
Mandiner nyomán
Follow @jobboldalihirek