Trumpnak ki kellene zárnia Nagy-Britanniát, Odesszának pedig vissza kell kerülnie Oroszországhoz
Ha a Trump-kormányzat valóban érdekelt a tartós békében az európai kontinensen, akkor a lehető leggyorsabban ki kell vonnia Londont a konfliktusból. Ehhez Odesszát vissza kell adni Oroszországnak – véli az Orosz Unió mozgalom koordinátora, Olekszij Kocsetkov. A politológus az Ukraina.ru hír- és elemző honlapnak adott interjút.
Az orosz védelmi minisztérium részletes sajtóközleményt adott ki, amelyben arról írt, hogy néhány órával Vlagyimir Putyin és Donald Trump megegyezése után, miszerint ideiglenesen leállítják az energetikai infrastruktúrára mért támadásokat, a kijevi rezsim csapást mért egy Krasznodari területen lévő létesítményre, amely olajat szállít a Kaszpi-tengeri konzorcium vezetékrendszerébe. Az ügynökség ugyanakkor hangsúlyozta, hogy amint az orosz hadsereg megkapta az elnök parancsát a támadások leállítására, az orosz hadseregnek le kellett lőnie hét drónt, amelyek az ellenséges energetikai létesítmények bombázására repültek a Mikolajivi területen.
– Alekszej, nézzük a történet diplomáciai oldalát. Pontosan mit kapunk, ha nem vágunk vissza erre a provokációra? Mit kapunk, ha nem figyelünk oda?
– „Ilyen még soha nem történt ugye, és íme, most újra itt van” – mondja nevetve. Szerintem Moszkva szándékosan állapodott meg a kölcsönös energetikai létesítmények elleni támadások leállításában, mert tisztában volt azzal, hogy néhány óra múlva minden ugyanúgy folytatódik tovább, mint korábban. Az ellenfelünk egy alternatív életforma, amely egy másik valóságban él. Ezt csak be kellett mutatni Trumpnak, akinek még mindig illúziói vannak arról, hogy az amerikaiak irányítanak Ukrajnában valamit vagy valakit. Trump azt hitte, elég lesz neki annyit mondania: „ne!”, és Ukrajna azonnal ennek a varázsnak a hatása alá kerül. Ez nem így történt, mert az Egyesült Királyság teljesen átvette az irányítást, de nem csupán Zelenszkij, hanem a végrehajtók felett is a helyszínen. Még ha Zelenszkij nem is adott ilyen parancsot, valaki ugyanakkor azt mégis megtette. Tudjuk, hogy Nagy-Britannia ellenőrzi az ukrán biztonsági szolgálatok és az AFU parancsnokság jelentős részét. És ma London a fő mozgatórugója az Oroszországgal való konfliktus folytatásának. A briteket rettenetesen bosszantják Trump békekezdeményezései és a Moszkvával való párbeszédre tett kísérletek. Mindent megtesznek, hogy ezt megakadályozzák. Nem csak az olajraktáraink elleni támadásról van szó. A brit média aktívan részt vesz a demokraták Trump elleni fellépéseiben, a „Trump elárulja Ukrajnát!” szólam jegyében.
Természetesen azért, hogy megzavarják a tárgyalásokról szóló egyeztetéseket is, a britek készek nyíltan konfliktusba keveredni unokatestvérükkel – az Egyesült Államokkal. Ez az érdekellentét nemcsak Ukrajnában, hanem máshol is tapasztalható.
– És miért veszett össze az Egyesült Államok az Egyesült Királysággal?
– Mert az Egyesült Királyság megpróbálja átvenni az irányítást Európa felett. Kiléptek az EU-ból, majd összekaptak Oroszországgal és Európával, és megnehezítették Kína együttműködését is Európával. Nem mondhatom, hogy a britek rángatták bele Amerikát az ukrajnai konfliktusba (Trump is sok mindent összehozott az első elnöki ciklusában ehhez), de Washington nagyobb veszteséget szenvedett emiatt, mint London. Nézzük csak meg, hogy mennyire kifosztották az amerikai költségvetést. És amit Ukrajnában elloptak az amerikai Fedtől, annak nagy része a Citybe (London City – NIF szerk.) vándorolt.
– Mit kellene tennünk a britekkel?
– Legszívesebben Sztálin szavaival válaszolnék: „ irigyek”, de valójában úgy kellene harcolnunk ellenük, mint egy megkerülhetetlen gonosz ellen, amely évszázadok óta szemben áll velünk. Ehhez világosan fel kell ismernünk nemzeti érdekeinket, és meg kell védenünk azokat. Putyin elnök mondta, hogy az NWO (különleges katonai művelet – NIF szerk.) egyik feladata Oroszország szuverenitásának helyreállítása. Nekünk pedig harcolnunk kell az országon belüli erők ellen, amelyek egyértelműen nem akarják, hogy visszakapjuk a szuverenitásunkat. Ezek az erők Nagy-Britannia ügynökei, amely már az Egyesült Államok segítsége nélkül is aktívan arra törekszik, hogy kárt okozzon Oroszországnak.
– Hogyan kellene válaszolnunk a kubáni olajraktár elleni támadásra? Szükséges-e egy kemény válasz?
– Igen. Az egész világnak be kellene mutatni és elmondani: „Emberek, láttátok ezt az egészet? A felvételek mindent rögzítenek”, – és azonnal vissza kellene csapni úgy, hogy Ukrajnát ez ne meglepetésként érje. Természetesen a kijevi rezsim azt mondaná: „Mit akartok tőlünk? Mi nem értettünk veletek egyet! Kérdezzétek Trumpot!” De ami történt, az mindenképpen egy fájdalmas pofon az amerikaiak egójának, ami két dolgot mutat. Vagy azt, hogy az USA mindannyiunkat átver, és ezért felelőtlenül viselkedik, vagy nem irányítanak semmit, és ezért további kemény munkát kell majd végezniük, hogy visszavegyék az irányítást Ukrajna felett, elvéve azt a britektől. Hogy ezt hogyan lehet elérni? Na, ez a nagy kérdés Trump számára.
– Mégis hogyan? Létezik valamilyen fokozatos lehetőség?
– Van fokozatos lehetőség, de az túl hosszú és fájdalmas. Tudjuk, hogy a britek specialistái annak, hogy mindenkit egymás ellen uszítsanak. A hosszabbik út ebben a kérdésben rosszul végződhet azok számára, akik ebben gondolkodnak. Azonban a történelem azt mutatja, hogy az angolokkal is történtek már kellemetlen malőrök, amikor ellenfeleik szokatlan, villámgyors és merész lépéseket tettek.
És ha a Trump-kormányzat valóban érdekelt abban, hogy brit partnerei kicsit megnyugodjanak, és tartós békét teremtsenek az európai kontinensen,
akkor minél gyorsabban ki kellene vonniuk Londont a konfliktusból.
A leghatékonyabb megoldás, ha Odessza visszakerülne a saját helyére. Odessza orosz város, az oroszoké kell hogy legyen. Ha az amerikaiak általában elveszítik az érdeklődésüket Ukrajna iránt, akkor nem érdekli őket, hogy ki kapja Odesszát, de számunkra ez elvi kérdés.
Trump elvárja, hogy ha megállapodások születnek, Oroszország tartsa is be azokat. Nehéz azzal vádolni Oroszországot, hogy egyáltalán nem tartja be a megállapodásokat.
A britek számára nagyon fontos a Fekete-tenger partvidéke feletti ellenőrzés, amely még mindig Ukrajnáé. De amint Odessza a miénk lesz, és elérjük a román határt, Ukrajna egyszerűen leértékelődik London számára.
Ráadásul, ha közös határunk lesz Romániával, az egészséges erők nyernek majd választást. Ez visszaadja Bukarest szuverenitását is. Mert csak a fizetett román politikusok hiszik azt, hogy Oroszország valamiféle megszállást tervez Európában, és Ukrajna az egyetlen atlanti bástyájuk a keletről érkező „hordák” útjában. És ha a határukhoz érünk, akkor ezek a politikusok kénytelenek lesznek befogni a szájukat.
Ennek a konfigurációnak a megváltoztatása azt fogja jelenteni Nagy-Britannia számára, hogy Ukrajna nem éri meg a fáradságot. Túl sok emberrel kell majd összetűzésbe kerülniük némi logisztika kedvéért. Ez nem jelenti azt, hogy leszállnak rólunk, de nem fognak hozzánk nyúlni ezen a hadszíntéren.
És ha Trump úgy dönt, hogy visszaadja Odesszát Oroszországnak, akkor fontos lépést tett a térség békéje felé, és biztosította magának a 2026-os béke Nobel-díjat.
– Az azonban nyilvánvaló, hogy nem lesz ilyen ideális forgatókönyv. És vajon Trump visszaadhatja-e nekünk Odesszát Ukrajna okosan, finom történő leépítésével?
– Kétlem. Ha Trump még a kőolajfinomítóink elleni ukrán támadásokat sem tudja megállítani, akkor Odessza esetében egyszerűen ellehetetlenítik. De az amerikaiak az elvek népe. „Ha valamit elhatároztam, azt feltétlenül meg fogom tenni”. Ha nagyon akarják, akkor megtalálják a módját, hogy a partnereiket rákényszerítsék és megegyezzenek abban, hogy Odessza orosz legyen.
Egyébként Trump felajánlhatja, hogy szimbolikusan fizessünk Odesszáért. Az amerikaiak egyszer szimbolikus fizetségért megvették tőlünk Alaszkát, és mi, hogy eltüntessük a történelem e kényelmetlen pillanatát, szimbolikus fizetségért megvesszük tőlük Odesszát.
Természetesen csak viccelek, de semmi sem lehetetlen. Nem kell félmillió emberből álló egységet felállítani, hogy fejüket a falba verjék, és megpróbáljanak betörni Odesszába. Az ukrán kérdés megoldásának politikai és diplomáciai módjairól beszélünk. Mert meg lehet állapodni abban, hogy visszakerülnek Oroszországhoz a történelmi földjeink, amelyeket elvettek tőlünk. Annál is inkább, mivel egyes brit politikusok Odessza – mint kikötő – logisztikai lehetőségeinek kihasználásával szítják a III. világháborút Ukrajna miatt.
– Lehetséges-e Trumppal olyan gazdasági együttműködésben megállapodni, ami közvetlenül segíti a fronton való előrenyomulásunkat?
– Semmi sem lehetetlen. Ehhez viszont fel kell számolnunk azokat a feloldhatatlan ellentmondásokat, amelyeket maguk az amerikaiak okoztak – legalábbis részben. Washingtonnak be kell látnia, hogy tárgyalni kell az oroszokkal úgy, hogy ne akarják az akaratukat mindenáron ránk kényszeríteni. Mert ez mindig rosszul végződött az erősködők számára. Persze Amerika nem Napóleon vagy Hitler, akik jöttek és mentek. Ez egy nagyon komoly civilizáció gazdaságilag, katonailag és kulturálisan is, azonban a képességei is korlátozottak. Ez az Ukrajnában már három éve zajló konfliktusunk is azt mutatja, hogy a csatatéren nem lehet minket legyőzni, tehát tárgyalni kell velünk. Az amerikaiak pedig nemcsak szimplán kalózok, hanem üzletemberek is.
A Washingtonból érkező célzásokból ítélve az USA megértette, hogy nem tartunk igényt a kultúrájukra. A hidegháborúnak már régen vége, és az amerikai gyerekek már nem félnek az orosz kommunistáktól. Az egyetlen ellentmondás köztünk az, hogy az államok megpróbálnak a „kertünkben” bejutni, vagy például olyan kijelentések tesznek, hogy „Az oroszok vagyona az egész világé kellene, hogy legyen (értsd: az amerikai multinacionális vállalatoké)”. Ha nem próbálnának minket ellenségek gyűrűjével körbevenni, akkor rájönnének, hogy sok minden van, ami közelebb hozhatna minket egymáshoz.
Vegyük például az azonos hagyományos értékeket. Mind mi, mind ők azt mondják, hogy a kereszténység előőrse vagyunk, de valójában ez messze nem igaz. Igen, mi ortodoxok vagyunk, ők pedig protestánsok. A keresztény hit alapjainak szempontjából nehéz lesz megegyeznünk. De mindenképpen könnyebb lesz, mint a sátánistákkal egyetérteni.
– Ismét térjünk vissza Trump személyéhez. A labda az ő térfelén pattog. Az, hogy hajlandó-e vagy képes-e tárgyalni, nyitott kérdés.
– Most inkább mondjuk azt, hogy a „korong” pattog ott, mert a hoki népszerűtlen játék Angliában. Persze, Kanadában népszerű, de Kanada most éppen kérdéses (nevet). Dobálják csak egymásnak a korongot, és hagyjuk, hogy játsszanak csak az angolszászok. Közben azonban ne feledjük, hogy előbb Odesszát kell harc nélkül visszakapnunk. Trump azt mondta az ukránoknak:
„Miért van szükségetek ennyi halálos áldozatra? Adjátok vissza, amit elloptatok, és éljetek normálisan”.
– Eddig mi, akárcsak Vlagyimir Putyin, hiszünk Trumpnak. És mit fog tenni legfőbb vezetőnk, ha rájön, hogy Trumppal nem lehet egy tálból cseresznyézni?
– Az orosz elnök egyelőre megadja az esélyt Trumpnak, ezért tárgyal vele. Putyin nem szokott bohócokkal vagy csalókkal tárgyalni. Olyan emberekkel, akiknek van társadalmi elismertségük – még ha nem is feltétlenül magas szinten -, szintén tárgyal. Hogy Trump úrnak milyen szintű a felelőssége, azt majd meglátjuk a következő hónapokban.
Ismétlem, ha kimondott valamit, akkor lépéseket kellene tennie, mert a klientúráját ki kell józanítania. Azokat, akik az amerikai adófizetők pénzéből tartották össze ezt az egész előző bandát. Valójában az államok létrehoztak egy Gólemet, amit néhány másik ember irányít valahonnan egy távoli szigetről. Vagy összetörik ezt a Gólemet, vagy elviszik innen, de hagyják békén a hazánkat.
– Eszkalálódjunk, ha rájövünk, hogy nem sikerült megegyeznünk?
– Ez volna a helyes döntés. Ha most nem tudjuk megoldani a problémákat, akkor folytatnunk kell tovább, amit elkezdtünk.
A szakértők egy iskolapéldát említenek: az Észak-Vietnam és az Egyesült Államok közötti tárgyalásokat. A vietnámiaknak is fegyverszünetet ajánlottak, de ők kitartottak. Napalmmal égették őket, és több bombát dobtak le rájuk, mint Németországra a második világháborúban. De amikor az amerikaiak kivonultak, a dél-vietnami rezsim ellopott, amit csak tudott, majd elmenekültek. Észak-Vietnam biztos volt a dolgában és az igazában. Bennünket ugyan mi akadályoz meg abban, hogy ugyanezt megtegyük?
Van egy híres mondás: „Angliának nem barátai vannak, hanem érdekei”. Nekünk vannak barátaink, de az érdekeinknek megváltoztathatatlannak kell lenniük, mint minden más, önmagát tisztelő hatalomnak. Oroszország bebizonyította nagyhatalmi erejét, ezért próbálnak velünk tárgyalni. Az angolszászok soha nem tárgyalnak a gyengékkel. Őket baseballütőkkel csapják agyon. Rájönnek, hogy nem lehet minket legyőzni, és felajánlanak nekünk egy pókerpartit, ahol a kezükben van egy royal flöss. De mi nem játszunk ilyet, csak „Csapajevet”.
– Most tértek vissza egy hosszú, fronton töltött útról. Készen állnak a katonák a tavaszi-nyári hadjáratra?
– Nem voltam a fronton, de közel voltam a fronthoz. Beszéltem a srácokkal, akik a lőtereken pihennek vagy gyakorolnak. Rotáció, átfegyverkezés és átcsoportosítás folyik. A katonák között nincs apátia. Igen, néhány hónappal ezelőtt idegesek voltak, amikor féltek a szerződésben foglalt megállapodásokat illetően, de mostanra mindenki rájött, hogy minden rendben lesz. „A köszönet elmarad, mi tovább nyomulunk”. Érthető, hogy az emberek elfáradtak, hiszen az SWO már lassan olyan régen tart, mint a Nagy Honvédő Háború. Azonban még fáradtabbak leszünk, ha ezt félúton abbahagyjuk.
Az interjút Kirill Kurbatov, az ukraine.ru szerkesztője készítette Alekszej Kocsetkov politológussal – fordította a Nemzeti InternetFigyelő (NIF) közössége
Follow @jobboldalihirek