Újabb örült ötlettel állt elő a szélsőliberális koszlidérc
A Fidesz szerint félmeztelen alakok bőrszerkós vonulása a Pride, amit ráadásul Soros-pénzből szerveznek. A Tisza a Fidesszel együtt szavazott, és nem ment át az a módosító sem, hogy szivárványszínű díszvilágítást kapjon egy óbudai templom.
„A Pride, a sajtószabadság és az ukrán háború nem gumicsont, ezeket az ütközeteket nem elkerülni kell, hanem megvívni. Amikor a Pride betiltására készülnek, akkor nem megbújnunk kell, hanem szivárványba borítani a várost”
– szólalt fel a szélsőliberális Baranyi Krisztina IX. kerületi polgármester szerdán a Fővárosi Közgyűlésben.
A polgármester arról az előterjesztéséről beszélt, melyben többek között azt javasolta, hogy júniusban, a Pride előtt helyezzenek el a felvonulást népszerűsítő feliratokat a tömegközlekedési eszközökön és Budapest több pontján. Erről írtuk korábban, hogy Karácsony Gergely nem vette napirendre, amire válaszul Baranyi a világ leggyávább főpolgármesterének nevezte.
Karácsony azonban azt mondta, számára a Budapest Pride fontosabb, mint a fővárosi frakciók bármiféle provokálásához kötődő pártpolitikai érdeke. Bár ő nem javasolja, hogy napirendre kerüljön Baranyi előterjesztése, ha a közgyűlés úgy dönt, tárgyalhatnak róla. A főpolgármester múlt héten úgy látta, ennek „elfogadására semmi esély, leszavazása kiváló muníciót ad az LMBTQ és további honfitársaink emberi méltóságát aláásó propagandának”.
A Tisza képviselője, Molnár Dániel Baranyi felszólalására válaszul felmondta pártja narratíváját, miszerint ezek az előterjesztések arra jók, hogy elvonják a figyelmet a kormánypárt által okozott valódi problémákról. „Nem játszhatunk folyton az ő szabályaik szerint, pont ezt akarják elérni” – mondta.
Nem Baranyié volt az egyetlen témába vágó javaslat, szintén a napirendre kerülésért harcolt a homoszexuális Barabás Richárd módosítója, amelynek értelmében szivárványszínűre változtatták volna a Kolosy téri templom világítását.
Meleg politikusként soha nem tudnám elfogadni, ha ez a testület nem állna ki a Pride mellett”
– mondta Barabás Richárd, a mérhetetlen Párbeszéd frakcióvezetője, aki szerint “a budapestiek is ezt kérik a közgyűléstől”, ezért foglaltak el előző este négy hidat.
"Komoly" viták mennek a Fővárosi Közgyűlésben…
🏳️🌈🤡 pic.twitter.com/xRLIFp1C85
— Bede Zsolt (@Bede_Zsolti) March 26, 2025
Hirdetés
Barabás kiemelte, az azonos neműek szerelme tudományos értelemben is természetes, ideje lenne erre hétköznapi jelenségként tekinteni, ember és ember között különbséget tenni pedig „aljas és kegyetlen”.
Arról is beszélt, hogy vannak olyan családok, akik ki akarják vinni a gyerekeiket a pride-ra.
1 óra telt el a "munkából"… még mindig itt tartanak… pic.twitter.com/j5H2GemCHV
— Bede Zsolt (@Bede_Zsolti) March 26, 2025
Szécsényi Dániel (Fidesz) hangsúlyozta:
Ma Magyarországon mindenki azzal él együtt, akivel akar. Az állam ebben szabadságot ad, mindenki azt szeret, akit akar.
A képviselő viszont jelezte, az államnak ahhoz van köze, hogy betartsák a törvényeket a gyermekvédelem területén is. A Tiszához a következő kérdést intézte:
„A genderpropagandista Bódis Krisztát felvállalják, miért éppen ebben a kérdésben nem tudnak állást foglalni?”
A szintén kormánypárti Gulyás Gergely Kristóf a Pride-ot politikai mozgalomnak tartja, ami többek között az ideológiai nyomásról szól.
A Tisza ebben az alapvető kérdésben sem képes őszintén beszélni. Adjanak egyenes választ, támogatják-e a Pride-rendezvényeket, támogatják-e, hogy a szexualitás nyíltan megjelenjen Budapest utcáin, amelyet gyermekek is láthatnak?
– szegezte a kérdést a Tisza-frakciónak a képviselő.
Follow @jobboldalihirek