Zelenszkij keménykedik: nem engedünk területeket Oroszországnak
Az ukrán elnök úgy véli, hogy meg tudja menteni kapcsolatát Donald Trump amerikai elnökkel. A civakodás következményeit leküzdik, Ukrajna és az Egyesült Államok pedig visszatér a konstruktív kapcsolatokhoz, de a tárgyalásokat zárt ajtók mögött kell folytatni – mondta Volodimir Zelenszkij. Az ukrán elnök erről azelőtt nyilatkozott brit újságíróknak az angliai Stansted repülőtéren, hogy vasárnap elutazott Londonból, ahol az ukrajnai rendezés ügyében összehívott csúcson vett részt.
„Biztos vagyok benne, hogy túl leszünk a jelenlegi helyzeten” – mondta Zelenszkij.
Az ukrán elnök kulcsfontosságú fejleménynek nevezte az európai vezetőkkel folytatott vasárnapi megbeszélést. Ezen Nagy-Britannia és Franciaország megállapodott arról, hogy Ukrajnával együttműködve hozzákezd az ukrajnai harci cselekmények befejezését célzó tervek kidolgozásához, amit eljuttatnak az Egyesült Államoknak.
Az ukrán elnök megismételte azt az álláspontját, hogy a békemegállapodásért cserébe Ukrajna nem enged át semmilyen területet Oroszországnak.
Kijelentette, hogy továbbra is hajlandó aláírni az Egyesült Államokkal az ásványi kincsekről szóló megállapodást. Mint fogalmazott: „A mi politikánk az, hogy folytatjuk a múltat, konstruktívak vagyunk. Ha megállapodtunk abban, hogy aláírunk egy megállapodást az ásványokról, készek vagyunk aláírni.”
Zelenszkij közölte, hogy országa továbbra is katonai segítséget kap az Egyesült Államoktól. „Együttműködünk az Egyesült Államokkal, az amerikai kongresszusa által korábban jóváhagyott segély fegyverek formájában érkezik”– mondta.
MTI
Follow @jobboldalihirek