Ha Zelenszkij semmiben sem akar engedni, akkor miért mondja magáról, hogy tárgyalni szeretne?
Zelenszkij újabb makacskodása ellehetetleníti a békét – veszélyes útra sodródik a háború.
Újra sötét fellegek gyülekeznek az orosz–ukrán konfliktus egén, miközben már sokan azt remélték, hogy a tárgyalóasztalhoz ülnek a felek. Ám ismét az ukrán oldal borította a lehetséges rendezés alapjait. Éppen annak az országnak a vezetője, amely a legnagyobb véráldozatot hozza, és amelynek leginkább érdeke lenne a háború lezárása, tesz meg mindent azért, hogy a diplomácia útja elakadjon. Volodimir Zelenszkij újabb merev lépéseivel ismét kihúzta a gyufát Washingtonban, és gyakorlatilag elvágta a béketárgyalások esélyét.
Az amerikai külügyminiszter, Marco Rubio ezért mondta le részvételét a szerdai londoni egyeztetésről, ahol európai és ukrán képviselők próbálták volna újraindítani a tárgyalásokat. Az ok egyszerű és megdöbbentő: Zelenszkij kategorikusan elutasította a Krím kérdésének bármilyen kompromisszumos rendezését. Ez a makacs, realitásokat semmibe vevő magatartás nemcsak a tárgyalások alapjait lehetetleníti el, hanem újabb ezrek halálát vetíti előre a fronton.
A történelemben számos népnek kellett fájdalmas döntéseket hoznia, ahogy mi, magyarok is tudjuk a Trianon utáni helyzetből: országunk kétharmadát vesztettük el, és milliós magyar közösségek kerültek idegen fennhatóság alá. Mégis, a mai napig megőriztük nemzeti önazonosságunkat. Ukrajna viszont most mintha nem ismerné fel a realitásokat: a Krím sosem volt valós értelemben ukrán – történelmileg, kulturálisan és katonailag is orosz kötődésű –, és a jelenlegi fronthelyzet mellett visszaszerzésének esélye gyakorlatilag nulla. Ahelyett, hogy Zelenszkij tárgyalási alapként kezelné ezt a tényt, még mindig utópiákba menekül.
Egy felelős vezető ilyenkor nem a népét vezeti a vágóhídra, hanem felméri a helyzetet és megóvja a nemzet jövőjét. De Zelenszkij inkább a nyugati háborúpárti körök szekerét tolja tovább. Ezt támasztja alá az is, hogy az Európai Unió által is finanszírozott European Policy Centre nemrég közzétett véleménycikke szerint „a hajlandók koalícióját” még a nyári időszak előtt Ukrajnába kellene telepíteni. A szerzők szerint csak ez garantálná a kijevi vezetés túlélését – béketárgyalások helyett tehát újabb katonai eszkalációban látják a megoldást.
De mi van akkor, ha az ukrán nép nem bocsátja meg ezt az értelmetlen háborút? Három év véráldozata, százezrek halála, többmilliós kivándorlás, romokban heverő gazdaság – és mindezek tetejébe egy olyan vezetés, amely dollármilliárdokat sikkasztott el, miközben valós esély lett volna arra, hogy sokkal kedvezőbb feltételek mellett érjenek véget a harcok.
Zelenszkij azonban fél attól, hogy elszámoltatják. Fél attól, hogy kiderül: már a háború elején tisztában volt azzal, hogy győzelemre semmi esély, mégis hazug ígéretekkel a pusztulásba vitte az országát. Ezért inkább húzza az időt, remélve, hogy a Nyugat újabb fegyvereket és milliárdokat önt a feneketlen zsákba, és talán még további országokat is bele tud rántani a konfliktusba.
A béketárgyalásokról már rég nincs szó – csak újabb irreális követelések, újabb amerikai elégedetlenség, újabb halálos játszmák. A Nyugat egyre inkább belefárad ebbe a cinikus háborús játszmába, míg Európa peremén egy ember még mindig abban bízik, hogy elkerülheti a felelősséget – akár a teljes kontinens jövőjének árán is. A kérdés már csak az, hogy mikor mondja ki végre valaki: eddig és ne tovább.
Pesti Srácok nyomán