Poloska arról fantáziál, hogy Orbán alól kicsúszott a talaj..
Magyar Péter hétfő délutáni Facebook-bejegyzésében ismét támadta a miniszterelnököt, azt állítva: „Orbán alól kicsúszott a talaj, láthatóan elvesztette az irányítást a történések felett.”
A bejegyzés előzménye, hogy Orbán Viktor korábban azt írta: „vasárnap tiszta víz került a pohárba”, miután szerinte „Brüsszel és a Tisza Párt között megszületett a paktum”.
Erre válaszul Magyar Péter azzal vádolta a kormányfőt, hogy mivel folyamatosan romlanak a Fidesz támogatottsági mutatói, már a legegyértelműbb kérdésekben is hazugságokhoz nyúl, abban bízva, hogy ezzel újabb gyűlöletet szíthat.
Magyar hangsúlyozta: a Tisza Párt álláspontja Ukrajna uniós csatlakozásáról világosan elhangzott vasárnap, és mivel maga a téma a „Nemzet hangja” szavazói között is megosztó, a párt vállalja, hogy ha egyszer minden feltétel és a csatlakozás időpontja ismertté válik – akár húsz év múlva –, akkor jogilag kötelező erejű népszavazást írnak ki a kérdésről.
Zárásként Magyar Péter így fogalmazott:
„Orbán ezt pontosan tudja. Talán még meg is érti. De mára nem maradt számára más eszköz, csak a gátlástalan hazudozás.”
24.hu nyomán
Follow @jobboldalihirek