Baranyi lezárná az utat a mentők előtt, hogy Puzsér kávézójának lehessen terasza
Ha az ember korrupcióról, vagy nepotizmusról szól, akkor mindig valami rejtett simliskedés ugrik be, amit komoly oknyomozás árán lehet csak felfedni. Legalábbis egy normális világban így képzelnénk, erre jön a magyarországi baloldal, és a Trópusi vihart idézve fullba nyomja a kretént, és úgy ügyeskedik, hogy azt mindenki látja. Most éppen Baranyi Kriszta, az álomnő találta ki, hogy terasszá változtat egy egész utcát Puzsér kávézójának kedvéért.
Gyurákovics Andrea számolt be arról, hogy mit tervez kisikkasztani legújabban Baranyi Kriszta. Ezúttal nem pár millióról van szó, vagy egy kisebb mutyikáról. Nem, a szívek királynője ezúttal egy komplett utcát akar lenyúlni és odaadni a haverjának. Ferencváros dívája ugyanis eltervezte, hogy sétáló utcát alakít ki Puzsér Róbert kávézója körül, hogy nagyobb legyen a (f)Inga terasza.
A Tűzoltó utcán keresztül egyébként mentők közlekednek, áruszállítók használják, emberek járnak munkába (ez utóbbi fogalmat Puzsérnak és Baranyinak nehéz lenne elmagyarázni), tehát emberek életét tennék tönkre a lezárásával, sőt esetenként életeket kockáztatnának vele, ha a mentők nem tudnak időben kijutni a helyszínre.
De ugye Zsupinak kell a hely, kell a nagyobb forgalom, kell a sétálóutca (mert sétáló Budapest meg minden, amiben csak ő mászkálhat SUV-vel), Kriszta pedig megoldja neki. Najó, valószínűleg nem csak pusziért, majd leesik neki is valami a (f)Inga forgalmából, csak úgy, jogállami, korrupcióellenes keretek között.
Egyébként csak egy kérdésünk marad, ezek az emberek egyáltalán kimennek az utcára? Mármint járnak Budapesten, látják, hogy mások hogyan élnek, hogy egyesek DOLGOZNAK (tudjuk, tudjuk, ismeretlen fogalom), vagy csak elképzelik, hogy mennyire szép és jó minden, ami nekik hasznos. Igen, olyan gyönyörűvé sikerült formálniuk a IX. kerületet, mint Baranyi…
Forrás: Pesti Srácok
Follow @jobboldalihirek