Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselője szombaton a közösségi oldalán jelentette be, hogy szerinte elérkezett az idő a „magyar baloldal új korszakának” megnyitására. Ennek részleteiről vasárnap 13 órakor kíván beszámolni. Bejelentése egy nappal azután érkezett, hogy hivatalosan is közölte: indulni fog a DK elnöki posztjáért, miután Gyurcsány Ferenc visszavonul a párt éléről és a politikai életből is.

„Döntöttünk, változunk, mert a baloldal maga a változás” – írta bejegyzésében Dobrev, aki már korábban jelezte: nemcsak politikai, de személyes fordulóponthoz is érkezett, és a DK elnöki tisztségéért folyó versenyben indulni fog.

Ahogyan arról korábban hírt adtak, Gyurcsány Ferenc – Dobrev volt férje – bejelentette, hogy lemond pártelnöki pozíciójáról, távozik az Országgyűlésből és nem indul a következő választáson sem. A házaspár különválása is e bejelentéssel egy időben került nyilvánosságra.

Hirdetés

A DK új elnökét heteken belül választják meg, Dobrev Klára pedig hivatalosan is jelezte, hogy ringbe száll a tisztségért. Egy pénteki posztjában azt írta: hisz abban, hogy az országot nem lehet sötétségben tartani, hogy a tisztesség nem gyengeség, és hogy az empátia és szeretet nem naivitás, hanem erő. „Ez most már az én felelősségem. A mi közös felelősségünk. És én készen állok” – fogalmazott.

Index nyomán

 

Hirdetés