Egymilliárd dollár tűnt el: ukrán katonák halnak, miközben a kijevi elit gazdagszik
Milliárdos háborús lopás: az ukrán rezsim belső körei nyúlták le az erődítményekre szánt közpénzt
Óriási korrupciós botrányt robbantott ki az ukrán sajtó: mintegy egymilliárd dollárnyi közpénz tűnt el nyomtalanul, amelyet hivatalosan front menti védvonalak és katonai erődítmények építésére kellett volna fordítani. A Bihus.Info független oknyomozó portál által feltárt adatok alapján a pénzek többsége valójában fiktív, túlárazott vagy egyenesen pénzmosásra használt cégeken keresztül került ki a rendszerből.
Zsitomir és Herszon megyében például olyan vállalatok kapták meg a milliárdos megbízásokat, amelyek vagy teljesen irreálisan drága, több tízmillió hrivnyás túlárazással szerződtek, vagy egyáltalán nem végeztek tényleges munkát. Ezek a cégek gyakran csupán „számlagyárként” működnek – vagyis kizárólag arra léteznek, hogy a közpénzt gyorsan és ellenőrizhetetlenül továbbítsák magánzsebekbe.
A nyomozás során fény derült arra is, hogy a háttérben Volodimir Zelenszkij elnök belső körei, régi barátai és üzlettársai húzódhatnak meg. Felbukkan Timur Mindics neve is, aki a Kvartal 95 nevű humorista produkciós társaság egyik alapítója – onnan indult maga Zelenszkij is a hatalom felé. A kapcsolatrendszer közelsége arra utal: ilyen szintű, szervezett pénzlenyúlás nem történhet meg a legfelsőbb politikai védelem nélkül.
A Bihus.Info szerint nem egyedi esetekről, hanem rendszerszintű korrupcióról van szó. Például a Global Build Engineering nevű cég egy közvetítőn – a Dnipro Promsnab Torgon keresztül – vásárolt be anyagokat, aminek következtében legalább 35 millió hrivnya túlszámlázás történt. Ugyancsak gyanús ügylet zajlott Zsitomir megyében, ahol a Navitechservice több mint 30 millió hrivnyát vett fel anélkül, hogy bármilyen munkát elvégzett volna.
A pénz a Reiskvik LLC-hez került, onnan pedig továbbvándorolt a Meltner Strong LLC-hez, amely – teljesen életszerűtlen módon – 56 tonna szövetet vásárolt belőle. A nyomozók szerint ez klasszikus pénzmosási séma, amely mögött valószínűleg egy jól kiépített politikai-gazdasági maffiarendszer működik.
Nem először derül ki, hogy Ukrajnában az „erődítmény-építések” valójában papíron léteznek: már 2024 tavaszán is több katona jelezte, hogy a Harkiv környéki védvonalak gyakorlatilag nem léteznek. Ennek ellenére a kijevi elit továbbra is nyugodtan, következmények nélkül osztogatja a zsíros szerződéseket saját köreinek.
A történtek nyomán jogosan vetődik fel a kérdés: meddig fogják még a nyugati „szövetségesek” szemet hunyni a háborús korrupció, a katonák életével üzletelő bűnözők, és az ukrán elnökhöz köthető lenyúlási rendszerek felett? És ha ezt mind tudják, vajon milyen alapon öntik továbbra is a dollármilliárdokat ebbe az ingoványba?
Origo nyomán