Figyelmeztette Putyint az amerikai külügyminisztérium!
A Kyiv Independent beszámolója szerint az amerikai külügyminisztérium szóvivője, Tammy Bruce május 27-én újabb kioktató hangvételű üzenetet intézett Oroszországhoz. Szerinte Moszkvának nem Donald Trump közösségi médiás bejegyzéseivel kellene foglalkoznia, hanem inkább „a háború befejezésére” kellene koncentrálnia.
Bruce szerint ha Oroszországot valóban érdekelné a békefolyamat előrehaladása, akkor „kevesebb energiát fordítana az elnök kijelentéseire”, és több figyelmet szentelne annak, hogy miként állíthatná meg az Ukrajnában zajló „vérengzést és mészárlást” – fogalmazott a szóvivő a sajtótájékoztatón.
A kijelentések előzménye, hogy Donald Trump a Truth Social nevű platformon reagált az orosz hadsereg ukrajnai hétvégi csapásaira. A volt amerikai elnök kemény hangvételben támadta Vlagyimir Putyint, „őrültnek” nevezte az orosz elnököt, és figyelmeztette: „a tűzzel játszik”. A Kreml válasza sem késett: Moszkva lesöpörte az állításokat az asztalról, Trump kirohanását „érzelmi túlterheltségből fakadó túlreagálásnak” minősítette.
Bruce ennek ellenére úgy véli, az elnök szavai „világos és átlátható véleménynyilvánítások”, és felszólította Oroszországot, hogy „vegye komolyan” azokat.
Bár az üzenetek látszólag feszültséget szítanak, a Kyiv Independent szerint a háttérben diplomáciai egyeztetések továbbra is zajlanak – tehát a hivatalos kommunikáció ellenére Washington részéről sem zárultak le a csatornák.
Mandiner nyomán