A Fidesz országgyűlési képviselője közös fotóval és egy közmondással vágott vissza Caramelnek, aki a Szegedi Borfesztiválon koncert közben beszélt a „kib*szott Oxfordon tanult f*szfejekről”, akik szerinte csak annyit sajátítottak el a híres egyetemen, hogy „hogyan kell megosztani az embereket”.

„Ki a Tisza vizét issza, saját levét issza vissza!” – ezzel a közmondással üzent Hoppál Péter Molnár Ferenc Caramelnek a saját Facebook-oldalán, a bejegyzéséhez pedig megosztott egy közös szelfit is az énekessel, ami még 2022-ben készült Pécsett, az országgyűlési választások kampánynyitó rendezvényén.

Emlékezetes, Caramel rövid beszédet tartott szegedi fellépése közben, ahol azt mondta, hogy „ezek a f*szfejek annyit tanultak meg a kib*szott Oxfordon, hogy hogyan kell megosztani az embereket”. Az énekes elismerte, hogy ő maga nem túl képzett ember, hogy még az érettségije sincsen meg, de annyit ő is tud, hogy a magyar embereknek össze kell tartani.

Hirdetés

Carameltől nem áll távol a politika: ahogy az Hoppál Péter posztjából is kiderült, három évvel ezelőtt a Fidesz kampányrendezvényén vett részt, nyolc évvel ezelőtt pedig az Orbán család ügyvédével, Bajkai Istvánnal kampányolt, míg idén tavasszal már a Tisza Párt egyik pultjánál kapták lencsevégre.