Jakab bejelentette: Poloska akkora lájkbajnok, amilyen én voltam
Jakab Péter, a Jobbik volt elnöke nosztalgiázott a Facebookon, amikor Magyar Péter lájkbajnoki győzelméhez gratulált a Telex rangsorában – csakhogy Jakab egy lényeges részletet „elfelejtett” megemlíteni.
„Úgy tűnik, egyre kevesebben kíváncsiak a propagandára. Drága és unalmas” – írta Jakab, aki maga is éveken át uralta a közösségi médiás népszerűségi listákat. Valóban: volt idő, amikor hónapokon át ő vezette a hazai politikusok közösségi média versenyét. Aztán jött a hidegzuhany: a 2021-es ellenzéki előválasztáson nemcsak saját körzetében bukott meg, de még Dobrev Klára is több szavazatot szerzett nála országosan.
Jakab ezzel gyakorlatilag a magyar politikai élet azon ritka szereplői közé került, akik politikusként még sosem nyertek egyéni választást. 2010-ben és 2014-ben miskolci önkormányzati képviselőként indult, de mindig listáról jutott be, mert egyéniben rendre a Fidesz és az MSZP jelöltjei verték meg. 2018-ban országgyűlési képviselőjelöltként is Csöbör Katalin mögött végzett.
Érdekes párhuzam: Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke szintén a közösségi média elérések bűvöletében él, sőt nem egyszer vitatható adatokat kommunikál arról, hány ember lájkolja a bejegyzéseit. A Mandiner elemzése szerint Magyar oldalán sok az ázsiai – különösen vietnámi – profil, amelyek gyakran „bérlájkolóként” növelik a számokat. Egyes posztoknál minden harmadik-negyedik lájk ilyen fiókoktól érkezik.
Ez persze felveti a kérdést: vajon valóban olyan átütő erejű-e Magyar Péter közösségi médiás népszerűsége, mint amit a lájkszámok mutatnak – és ha nem, vajon tényleg ezek az ázsiai lájkok döntik majd meg Orbán Viktor rendszerét?
Mandiner nyomán