Karácsonynak sikerült: csődbe tette Budapestet – rendkívüli bejelentéseket tesz
Karácsony újra a kormányra mutogat, miközben a főváros kasszája kiürül
Karácsony Gergely főpolgármester csütörtökön a közösségi médiában adott hírt arról, hogy a Magyar Államkincstár végrehajtotta a törvényben előírt inkasszót: a kormány 10,2 milliárd forintot vont le Budapest számlájáról, amit a főváros a szolidaritási hozzájárulásból eddig nem fizetett meg. A főpolgármester szerint ez ellehetetleníti a város működését, miközben elfelejti megemlíteni, hogy a hozzájárulás teljes összege törvényi kötelezettség, amit minden önkormányzatnak teljesítenie kell – nem kivétel ez alól a főváros sem.
Karácsony már napokkal korábban jelezte, hogy az évi 89 milliárdos szolidaritási hozzájárulás fennmaradó 50 milliárdos részét nem tudják vagy nem hajlandók megfizetni, mert az szerintük túl nagy teher. A Nemzetgazdasági Minisztérium azonban világossá tette: Budapest nem emelheti magát a törvények fölé, a befizetési kötelezettség alól nem mentesülhet sem Karácsony politikai zsarolása, sem sajtósóhajtozása által.
A főváros eddig 32 milliárdot teljesített, ezt Karácsony azzal indokolta, hogy a közösségi közlekedés működtetésére ennyit költöttek. Az összegek azonban nem felcserélhetők, és nem a főpolgármester feladata eldönteni, hogy melyik törvényi kötelezettséget teljesíti, és melyiket negligálja. Miközben a főváros több mint 1.000 milliárdos költségvetéssel gazdálkodik, az ellenzéki vezetés mégis újra és újra csődközeli állapotra panaszkodik.
Karácsony drámai hangvételben jelentette be, hogy „rendkívüli sajtótájékoztatót” tart az „inkasszálásról”, és közölte, hogy vészforgatókönyv készül a BKK-nál: előfordulhat, hogy csökkenteni kell a közösségi közlekedés szolgáltatását. Az államkincstár lépése azonban törvényes és jogszerű volt – annak ellenére, hogy a főváros jogvédelmi kérelmet adott be, amit a bíróság nem bírált el időben.
A minisztérium egyértelműen fogalmazott: a jogszabályok mindenkire egyformán vonatkoznak, és Budapestnek is kötelessége betartani azokat. Karácsonyék hozzáállását – miszerint nem hajlandók hozzájárulni az országos közteherviseléshez – az NGM kritikusan értékelte: szerintük a főváros vezetése politikai kampánycélokra áldozta fel a gazdasági stabilitást, és mára csőd szélére sodorta Magyarország leggazdagabb városát.
A Kormányhivatal időközben bírósági eljárásban támadta meg Budapest idei költségvetését is. A Kúria ugyan nem semmisítette meg teljes egészében azt, de két pontban elmarasztalta a városvezetést, és kimondta, hogy a szolidaritási hozzájárulással kapcsolatos bevételeket más módon kell feltüntetniük. Ez újabb figyelmeztetés arra, hogy a főpolgármesternek a jogi kötelezettségeket nem a saját politikai ízlése szerint kell értelmeznie.
Index nyomán