Magyar Péternek Lázár János adta meg a kegyelemdöfést
A Tisza Párt vezére egyetlen kérdésre sem hajlandó válaszolni, éppen ezért fejlesztett ki különböző módszereket, amelyekkel elkerülheti őket. Magyar Péter elkerülő taktikái között vannak finomabbak és egészen durvák is, attól függően, mennyire van megszorulva a baloldali politikus – írta a Magyar Nemzet.
A lap közölte, Lázár János egyetlen képpel óriási pofont adott Magyar Péternek, aki arra világított rá a közösségi oldalán megosztott képével, hogy
míg az építési és közlekedési minisztert az országjárásán bárki kérdezheti, addig a Tisza Párt vezetője még az újságírók kérdései elől is rendszeresen elmenekül, vagy az aktivistái mögé bújik.
Ugyanis a baloldali pártvezér – Lázár Jánossal ellentétben – nem hajlandó érintkezni a sajtó képviselőivel, és erre még különböző módszereket is kifejlesztett, amelyeket minden egyes alkalommal bevet, különösképpen azokkal szemben, akik számára kínos kérdéseket tennének fel. A tény, hogy nem tart sajtótájékoztatót, senkit nem lep meg, azonban a rendezvényein az autója és a színpad közötti távon sem lehet kérdezni a baloldal vezető politikusától.
Ezeken a rövid távokon ugyanis legtöbbször körülveszi őt egy aktivistákból álló gyűrű, akik miatt nem lehet Magyar Péter közelébe férkőzni, de a saját állítása szerint nem létező testőrei is résen vannak ilyenkor, és nem ritkán fizikailag tartják vissza a munkájukat végző újságírókat. De ha megtörténik a Tisza Párt elnöke szemszögéből nézve legrosszabb forgatókönyv, és valaki mégis fel tud neki tenni egy kérdést, akkor igyekszik tudomást sem venni a kérdezőről, rosszabb esetben pedig a válaszadás helyett személyeskedni kezd, sértegeti és fenyegeti a kérdés feltevőjét.
A teljes cikk itt megtekinthető.
Origo
Follow @jobboldalihirek