Magyarország veszélybe kerülhet, a háború átterjedhet hazánkra
Az ukrán vereség utáni forgatókönyv: partizánháború és a magyar határra nehezedő nyomás.
Amennyiben Ukrajna katonai vereséget szenved, a radikalizálódott és neonáci eszmékkel áthatott csoportok – főként a korábban is partizánharcot folytató szélsőségesek – újra illegalitásba vonulhatnak, és megkezdhetik az ellenállást. Ez a lehetőség, bármennyire is nyugtalanító, közvetlen és reális fenyegetést jelenthet Magyarország számára.
A közelmúltban Isztambulban közvetlen tárgyalások zajlottak Oroszország és Ukrajna képviselői között, amelyek célja egy átfogó tűzszünet létrehozása. Egy ilyen megállapodás, amelyet hosszabb távon egy békeszerződés is követhet, nyilvánvalóan kedvező lenne hazánk számára. Ugyanakkor a helyzet rendkívül ellentmondásos, mivel éppen egy tűzszünet vezethet olyan belső feszültségekhez Ukrajnában, amelyek súlyos biztonsági kockázatot hordoznak Magyarországra nézve.
Ugyanis biztosra vehető, hogy a vereségbe belenyugodni nem hajlandó ukrán szélsőségesek – akik közül sokan immár fegyveres tapasztalattal is rendelkeznek – az állami propaganda által feltüzelve új ellenségképet keresnek majd. Mivel az orosz győzelmet katonailag nem tudják megtorolni, figyelmük minden bizonnyal a háborút „nem támogató”, semleges országok felé fordul, így Magyarország is célkeresztbe kerülhet.
A tűzszünetet követő időszak Ukrajnában rendkívül frusztrált közhangulattal párosul majd. A lakosság, amely súlyos emberáldozatokat hozott, megélte a kényszersorozást, az ellenzék felszámolását és a gazdaság teljes összeomlását, könnyen manipulálhatóvá válik. A nyugati „újjáépítési ígéretek” gyorsan kiábrándulásba fordulnak majd, amikor kiderül, hogy azok elsődlegesen nyugati befektetők érdekeit szolgálják, nem pedig az egyszerű ukrán állampolgárét.
Egy kiégett, elvesztett jövőképű katona mit tehet? Ott van nála a fegyver, amivel hazatért. Nem nehéz elképzelni, hogy a helyzet a magyar határhoz közeli provokációkhoz vezethet, akár szándékosan előidézett incidensek formájában.
Magyarország korábbi tapasztalatai a délszláv háborúk idején jól mutatják, mit jelent, ha egy konfliktus „átcsúszik” a határon. A kilencvenes évek elején Jugoszlávia felbomlása során lánctalpas harci járművek lépték át a magyar határt, 1991-ben pedig Barcs városát érte légitámadás egy jugoszláv vadászbombázó részéről. Noha személyi sérülés nem történt, a károk jelentősek voltak, és a provokáció ténye megkérdőjelezhetetlen.
A magyar diplomácia akkor is igyekezett a béke híve maradni, de a szomszédos országok belső konfliktusai így is közvetlenül érintették hazánkat. Most hasonló helyzet fenyeget Ukrajna irányából – azzal a súlyosbító tényezővel, hogy a nacionalista gyűlölet és a revansvágy jóval szervezettebb és veszélyesebb.
Az ukrán nacionalizmus és szélsőségesség történelmi hagyományokra épül. A két világháború között és alatt olyan terrorszervezetek alakultak, mint az Ukrán Katonai Szervezet (UVO) és az Ukrán Nacionalisták Szervezete (OUN), majd az Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA), amely több százezer civil – főként lengyel, zsidó, ruszin és orosz – lemészárlásáért felelős. Lengyel források szerint csak Volhíniában 1943 nyarán 150-200 ezer civilt gyilkoltak meg a legbrutálisabb módokon.
Ezek az eszmék ma is élnek és szerveződnek. Az Azov zászlóalj, amely nyíltan vállalja neonáci ideológiáját, ma hivatalos katonai egységként működik Ukrajnában. Más alakulatoknál is dokumentált a náci szimbólumok használata és a faji gyűlöletkeltés.
És itt kezdődik a probléma Magyarország számára. Az ilyen erők soha nem adják fel. Az UPA a második világháború után még másfél évtizedig harcolt a szovjet hatalom ellen, illegalitásban, partizán módszerekkel. És ez a harc sokáig éppen a mai magyar határ közelében folyt.
A Szovjetunió hatalmas biztonsági apparátusával sem tudta gyorsan felszámolni ezt az ellenállást. Hogy mit várhatunk akkor most, amikor Ukrajna elveszíti a háborút, de a fegyverek és az eszmék tovább élnek a fejekben? Ne legyenek illúzióink: ezek a csoportok újra mozgolódni fognak.
Az ukrán nacionalizmus nem tűnik el, és nem nyugszik meg a békével. Már 2019-ben, jóval a háború kirobbanása előtt is tízezrek tüntettek Kijevben a Donbaszban zajló harcok folytatásáért, „Nem a kapitulációra!” jelszóval. Ez önmagában is jelzi: a társadalom egy része mélyen beágyazódott a revansista, szélsőjobboldali eszmékbe.
Ha Ukrajna elveszíti a háborút, a szélsőségesek várhatóan még nagyobb támogatottságot kapnak. A partizánharc logikája újraéled, és történelmi tapasztalataink alapján ez nem csak Ukrajna belügye lesz. Ez a közvetlen biztonsági fenyegetés, amelyet Magyarországnak komolyan kell vennie.
Magyar Hírlap nyomán