Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekVilág

Németország meghátrált: felfüggesztették az AfD szélsőségesként való pozicionálását

Hirdetés

A Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal visszavonta azt a korábban tett kijelentését, amely szerint a jobboldali Alternatíva Németországért (AfD) párt szélsőséges szervezetként lenne nyilvántartva.

A szervezet döntésének visszavonása mindössze egy héttel azt követően történt, hogy az AfD jogi eljárást indított a minősítés ellen. 

A Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal (BfV) korábban, mindössze hat nappal ezelőtt jelentette be, hogy „perdöntő bizonyítékokat” gyűjtött az AfD-ről, amelyek szerint a párt célja a német demokrácia aláásása. Azonban most a BfV a kölni közigazgatási bíróság előtt bejelentette, hogy felfüggeszti a szélsőséges szervezetként való minősítést, amíg a jogi eljárás folytatódik.

Hirdetés

A BfV így a pártot mostantól „gyanús esetként” fogja kezelni, amely alacsonyabb szintű besorolást jelent, de továbbra is lehetőséget ad a megfigyelésre, szigorúbb bírói felügyelet mellett.

A BfV döntése komoly politikai vitát váltott ki, amely után az AfD jogi eljárást indított. A párt vezetői, Alice Weidel és Tino Chrupalla azt állítják, hogy a távozó kormány politikai célú rágalomkampányt indított, hogy lejárassa őket, mindössze néhány nappal a hivatalukból való távozásuk előtt. A bírósági bejegyzésben a BfV nem adott magyarázatot a besorolás hirtelen megváltoztatására.

A BfV korábbi döntése egy ezeroldalas belső elemzés alapján született, és történelmi jelentőségű volt, mivel soha nem minősítettek még szélsőjobboldalinak és antidemokratikusnak olyan pártot, amely teljes képviselettel rendelkezik a Bundestagban.

Hirdetés

A szélsőséges szervezetként való besorolás lehetővé tette volna a BfV-nek a párt fokozottabb megfigyelését, például besúgók alkalmazásával. Az Afd a választáson kimagasló eredményt ért el, azonban ennek ellenére Friedrich Merz és a CDU/CSU nem volt hajlandó koalícióra lépni velük, hanem a történelmi vereséget szenvedett szociáldemokratákkal alakítottak kormányt.

A német állam részéről felmerült az AfD betiltása is, illetve egyes politikusok a párt tagjainak köztisztviseléstől való eltiltását is szorgalmazzák.

Az AfD vezetői elmondták: Továbbra is harcolni fogunk a bíróságon

Hirdetés

Alice Weidel és a párt prominensei szerint boszorkányüldözés zajlik ellenük, mivel jobboldali, patrióta és bevándorlásellenes politikát képviselnek. A párt mellett nemcsak az európai jobboldal szólalt fel, hanem az Egyesült Államok kormánya is aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a legnépszerűbb párt betiltásáról beszél a német állam.

Forrás: Magyar Nemzet

Hirdetés

Hirdetés