Videó: Budapest csődbe jutott, a helyzet egyre súlyosabb
Karácsony és a Tisza Párt közösen vitték csődbe Budapestet – állítja a Fidesz-KDNP
A főváros költségvetését a Tisza Párt hathatós támogatásával sikerült áterőltetnie Karácsony Gergelynek – emelte ki a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője csütörtökön megjelent Facebook-bejegyzésében. Szentkirályi Alexandra szerint a Karácsony–Tisza-féle „csődkoalíció” kevesebb mint egy év alatt padlóra küldte az ország leggazdagabb városát.
„Miközben nap mint nap újabb csődtájékoztatók jönnek, vezetők menekülnek a városházáról, Karácsony még mindig csak másokra mutogat – ahelyett, hogy vállalná a felelősséget, vagy megoldásokat keresne” – írta. Hozzátette: „holnap vajon miért nem fog felelni Karácsony, és mihez nem lesz köze a Tiszának?”
A kormánypárti politikus szerint a főpolgármester, a Tisza Párt és Vitézy Dávid közösen szavaztak meg egy 50 milliárdos „törvénytelen lyukat” a fővárosi büdzsében, miközben ugyanekkora összeget szórtak el a „rákosrendezői szeméttelepen”.
Szentkirályi emlékeztetett: 2019-ben még 214 milliárd forintos tartalékkal adták át Budapestet, azóta pedig az iparűzési adóbevételek megduplázódtak – a város mégis pénzügyi összeomlás szélére került.
„A budapestiek joggal várnak válaszokat, és azt, hogy a város működése biztosítva legyen. A politikai játszmák helyett végre a fővárosiak érdekei kerüljenek előtérbe” – hangsúlyozta a videós bejegyzéséhez fűzött posztjában.
MTI – Mandiner nyomán
Follow @jobboldalihirek