Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekVilág

Magyarok menekülnek a tűzfészekből

Hirdetés

Zárva a légterek, mégis zajlik a magyarok kimenekítése a Közel-Keletről

Annak ellenére, hogy Irán és Izrael lezárta légterét, Magyarország több evakuációs műveletet is elindított a térségben tartózkodó magyar állampolgárok hazaszállítására – közölte hétfőn Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten.

Hirdetés

A Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető hangsúlyozta: a közel-keleti helyzet folyamatosan romlik, Irán és Izrael már nemcsak egymás fővárosait támadja, hanem más célpontokat is. Ez a konfliktus további kockázatot jelent a régióban tartózkodó magyarok számára, akik közül egyre többen kérik, hogy segítsenek nekik hazajutni.

„Ahogy minden válsághelyzetben, most is szervezzük a magyar állampolgárok hazamenekítését. Ugyanakkor a két ország légterének lezárása miatt a műveletek most bonyolultabbak és összetettebbek, mint egy szokványos evakuáció esetében” – fogalmazott Szijjártó.

A miniszter kiemelte, hogy a kormány a biztonsági szempontokat szem előtt tartva csak akkor ad részletes tájékoztatást, amikor az érintettek már biztonságban vannak. Jelenleg több, párhuzamosan zajló, komplex művelet van folyamatban a térség különböző pontjain – tette hozzá.

Hirdetés

„Ezeket nagyrészt önállóan, részben pedig szoros szlovák együttműködésben hajtjuk végre” – mondta Szijjártó Péter.

MH nyomán

Hirdetés
Hirdetés