Videó: Orbán Viktor: Csúnya munka lesz
Kétmillió-egynéhányszázezer ember már elmondta a véleményét Ukrajna uniós csatlakozásáról – ezt Orbán Viktor emelte ki a Kossuth rádió reggeli műsorában. Szerinte ez is jól mutatja, mennyire fontos a Voks 2025 szavazás. A miniszterelnök arra biztatta azokat, akik még nem voksoltak, hogy kövessék azok példáját, akik már leadták a szavazatukat. Hozzátette: még ma éjfélig lehet véleményt nyilvánítani.
Orbán felidézte, hogy az egész Európai Unió, beleértve a Tisza Pártot és a DK-t is, támogatja Ukrajna uniós tagságát. Ugyanakkor rámutatott a veszélyekre, amelyek a gyorsított uniós felvétellel járnak. Elmondta, hogy ha Ukrajna 2030-ig EU-tag lesz, akkor elvesznek a földalapú támogatások a magyar gazdák számára, és több százezer ukrán munkavállaló is érkezne az unióba – ezeket sorolta fel kockázatként.
„Csúnya munka lesz” – így fogalmazott a jövő heti EU-csúcstalálkozó kapcsán, amelynek fő témája az ukrán tagság lesz. Nagy vitára számít, bár reméli, hogy az értelmes keretek között marad. Mint mondta, ilyen helyzetekben fontos a tapasztalat, hiszen Magyarország kormánya a leghosszabb ideje van hivatalban, így van egyfajta „stratégiai nyugalom”. Emellett szüksége van az erőre, amely abból fakad, hogy tudja, mit gondolnak a magyar emberek. Szerinte nem mindegy, hogy amikor megszólal, a kormány vagy egy egész ország álláspontját képviseli, és ez olyan erő, amit nem lehet kikerülni vagy félresöpörni.
A Voks 2025 szavazás fontosságát azzal indokolta, hogy most kell dönteni, mert az EU egy úton jár, amit ha elindítanak, nem lehet megállítani. „Ez egy úthenger, ami letol mindenkit a pályáról” – fogalmazott. Szerinte az uniót nem szabad alábecsülni, nem szabad hagyni, hogy elinduljon ez a folyamat.
Orbán szerint mindenhol hasonló a helyzet: vannak a nemzeti erők, akik nem akarják Ukrajna uniós csatlakozását, nem támogatják a migrációt, és nem akarnak több jogkört átadni Brüsszelnek. Másrészt pedig ott vannak azok, akik támogatják Ukrajnát, a migránsokat, és azt, hogy Brüsszel több jogot kapjon. Ezt úgy jellemezte, hogy „patrióták az egyik oldalon, föderalisták a másikon”.
Az izraeli-iráni konfliktusról Orbán azt mondta, hogy Irán stratégiailag fontos útvonalak mentén fekszik, amelyeken átmegy a világkereskedelem 20-30 százaléka. Erős és nagy országról beszélt, amely etnikailag vegyes. Felhívta a figyelmet arra, hogy ha Irán szétesik, az komoly destabilizációt okozhat a régióban. Ha a háború miatt szétesik, nem csak Iránban lesz háborús góc, hanem szétterjed számos környező országra is – figyelmeztetett. Szerinte az igazi veszély az, hogy a világ jelentős része kormányozhatatlanná válik.
Orbán Viktor azt mondta, hogy ha nem tudunk gázt behozni Oroszországból, akkor a családok rezsije akár két és félszeresére is nőhet. Ez azzal függ össze, hogy az Európai Unióban tervezett szankciók megtiltanák az orosz olaj és gáz importját. A miniszterelnök hangsúlyozta: Brüsszel olyan intézkedéseket akar elfogadtatni, amelyek ellentétesek a magyar érdekekkel, és ezért küzdeni kell.
A brüsszeli döntésekhez egyhangú szavazás szükséges, ezért Orbán korábban megvétózta az energiadöntést. Most viszont attól tart, hogy ezt a vétójogot el akarják venni, azzal a trükkel, hogy kereskedelempolitikai döntésnek nevezik, nem szankciónak – ami szerinte a jogállamiság brüsszeli megszégyenítése.
Orbán szerint ez olyan súlyos kérdés, hogy az ezeréves magyar államiság megszűnését jelentheti, ha az unióban többségi szavazással döntene mindenki, és elvennék Magyarország vétójogát. Ez egy történelmi kérdés – tette hozzá.
A miniszterelnök arról is beszélt, hogy Brüsszel a kamatstop eltörlésére törekszik, mert az 55 milliárd forint veszteséget okoz a bankoknak. Viszont szerinte ez a pénz a családoknál marad, így védve őket a csődtől. A kamatstop mintegy 300 ezer családot érint, és Orbán azt mondta: addig van rá szükség, amíg a jegybank le tudja csökkenteni az alapkamatot. Ez az egyik csatánk Brüsszelben, mert az őket nem érdekli a magyar családok helyzete – jegyezte meg.
Az árrésszabályozás kapcsán elmondta, hogy enélkül 20 százalékkal többet kellene fizetni a termékekért. A kormány azt mondja a nagy cégeknek, hogy az árakban csak egy tíz százalékos árrésnövekedés lenne elfogadható, de ők ennél többet szeretnének keresni, ami viszont szerinte indokolatlan profit. Orbán szerint van egy határ, amitől kezdve a családok bajba kerülnek, ezért a kormánynak be kell avatkoznia az ő érdekükben.
Hozzátette, hogy Brüsszel mindig a multik oldalán áll, az árrésstop viszont a családok megélhetését védi, ezért jó a magyar családoknak.
Nem tervezik eltörölni az intézkedést, még akkor sem, ha emiatt az uniós bíróságon perelni fogják Magyarországot. A miniszterelnök reméli, hogy a jogi eljárás alatt helyreállnak az árak.
Forrás: Magyar Hírlap