Össztűz alatt Magyar Péter
A Magyarország Kormánya Facebook-oldalán közzétett bejegyzés szerint a Gazdasági és Energetikai Minisztérium, a Paksi Atomerőmű, a MAVIR és az MVM folyamatosan dolgozik az ország energiaellátásának biztosításán. A közlemény szerint óráról órára elemzik a helyzetet, és egy olyan rotációs krízistervet készítenek elő, amely szükség esetén meghatározza, mely nagy ipari és közületi fogyasztók csökkenthetik átmenetileg fogyasztásukat. A kommentelőket azonban láthatóan nem a megnyugvás érzése kerítette hatalmába. A hozzászólásokból inkább az derült ki, hogy sokan úgy érzik, a kabinet most próbálja megmagyarázni azt, amit szerintük már régen meg kellett volna előzni – írja a Magyar Nemzet.
„Ha én így dolgoznék, már rég kirúgtak volna” – írta az egyik felhasználó.
Egy másik ennél is rövidebben fogalmazott: „Alkalmatlanok. Mikor látják már be?”.
Volt, aki egyenesen azt vetette a kabinet szemére, hogy a bejelentés önmagában semmilyen eredményt nem mutat fel.
„Ez a dolgoztok, ezért kapjátok a fizetést tőlünk. Mi a f*szt kell ezen bejelenteni? Mintha egy buszsofőr az állomáson bejelentené az utasoknak, hogy ő fogja vezetni a buszt.”
Más szerint a kormány továbbra is inkább a kommunikációval foglalkozik, mint a problémák megoldásával.
„Mit tettetek a dumáláson kívül??? A kormánynak annyi esze sincs, mint egy marék molylepkének!”
Forrás: Demokrata