Ez gyors volt: a kaotikus belső viszonyok miatt három hét után már távozik is az egyik helyettes államtitkár!
„❗️A Vidék- és Településfejlesztési Minisztérium hivatalosan is megerősítette, hogy egyik helyettes államtitkára benyújtotta lemondását, “személyes okokra hivatkozva.
Panyi Miklós országgyűlési képviselő szerint ugyanakkor a helyettes államtitkár már három hét után eldöntötte, hogy távozik, mert olyan állapotokat tapasztalt a minisztériumban, amelyek között nem akart tovább dolgozni.
Panyi állítása szerint a döntés hátterében a minisztériumban uralkodó viszonyok, valamint Lőrincz Viktória miniszter vezetési stílusa áll. A képviselő szerint a távozó vezető így fogalmazott: „Ilyen viszonyok között lehetetlenség dolgozni, ehhez nem adja a nevét.””
„❗️A Vidék- és Településfejlesztési Minisztérium hivatalosan is megerősítette, hogy egyik helyettes államtitkára benyújtotta lemondását. A tárca szerint az érintett „személyes okokra hivatkozva, az élethelyzetében bekövetkezett változás miatt” távozik, és rövidesen gondoskodnak a pótlásáról.
Panyi Miklós fideszes országgyűlési képviselő szerint ugyanakkor a helyettes államtitkár már három hét után eldöntötte, hogy távozik, mert olyan állapotokat tapasztalt a minisztériumban, amelyek között nem akart tovább dolgozni.
Panyi állítása szerint a döntés hátterében a minisztériumban uralkodó viszonyok, valamint Lőrincz Viktória miniszter vezetési stílusa áll. A képviselő szerint a távozó vezető így fogalmazott: „Ilyen viszonyok között lehetetlenség dolgozni, ehhez nem adja a nevét.”
Panyi csak az „M. R.” monogramot közölte, a nyilvános kinevezési adatok alapján azonban Mészáros Renátáról lehet szó, aki korábban Kaposmérő jegyzője volt, majd június végén nevezték ki helyettes államtitkárrá.
Panyi szerint ráadásul az érintett korábbi munkahelyén már felmondott, vagyis egy jól fizető kormányzati vezetői pozíciót úgy hagy ott, hogy nem egyszerűen visszatér korábbi állásába.”