Hadházy Ákos újabb súlyos kérdéseket vetett fel Unger Anna kiválasztási eljárásával kapcsolatban
„❗️Hiába jelentette ki Magyar Péter, hogy Unger Anna megválasztásával az ügyet lezártnak tekinti, Hadházy Ákos most újabb súlyos kérdéseket vetett fel a kiválasztási eljárással kapcsolatban.
Hadházy szerint ugyanis nemcsak az a kérdés, hogyan választották ki a 96 pályázóból a végső négy jelöltet. Azt állítja, olyan információkat kapott, amelyek alapján már a négy jelölt közötti verseny is előre eldöntött lehetett.
Korábban azért nyújtott be közérdekű adatigénylést, mert olyan információk jutottak el hozzá, amelyek szerint a pályáztatás akár „színjáték” is lehetett: állítása szerint a pályázatok jelentős részét el sem olvashatták, és a végül nyilvánosságra hozott négy jelöltön kívül mást nem hallgattak meg. Ezeket az állításokat egyelőre a kikért dokumentumokkal szeretné ellenőrizni.
Az ügy azért különösen érdekes, mert Magyar Péter az elmúlt napokban többször is keményen reagált az Unger Anna kiválasztását kritizálókra, Hadházyt pedig „állatorvosként” és „úgynevezett szakértőként” emlegette. A vita miatt már a saját politikai táborából is kapott kritikát.
Magyar Péter tehát lezárná az Unger-ügyet, Hadházy Ákos viszont éppen most kezdi igazán feszegetni azt.
Ha pedig kiderülne, hogy a 96 pályázó közötti verseny valóban csak formális volt, az már nem egyszerűen Unger Anna személyéről szólna, hanem az egész kiválasztási folyamat hitelességéről.” – írja Deák Dániel.