Pósfai belügyminiszter: továbbra sem tudjuk, hogy mikor és mennyivel emelkedik a rendőrök fizetése
Deák Dániel írja a Facebookon:
„❗️Pósfai Gábor belügyminiszter korábban azt ígérte, hogy augusztus végéig elkészülnek a rendvédelmi dolgozók bérrendezésére vonatkozó javaslatok. Tegnap már a Zsaruellátó oldalán kérdezgették a rendőrök: mi lett az ígért béremeléssel?
Ma végül megszólalt a belügyminiszter. A javaslatcsomag állítása szerint elkészült – de továbbra sem tudjuk, hogy mikor és mennyivel emelkedik a rendőrök fizetése.
Pósfai Gábor ugyanis egyetlen konkrét százalékot, összeget vagy időpontot sem közölt. Azt írta, hogy konkrétumokról majd csak a kormány végleges döntése után lehet beszélni.
Ígéretekből viszont most sem volt hiány.
A miniszter szerint a csomagban szerepel illetményemelés, bevezetnék az úgynevezett preferált települési pótlékot, emelnék a RIASZ-állomány és a munkavállalók bérét, és az országon belüli mobilitást segítő intézkedésen is dolgoznak.
Vagyis elérkezett augusztus vége, elkészült az ígért javaslatcsomag, de a rendőrök számára legfontosabb kérdésekre továbbra sincs válasz: Mikor lesz béremelés? Mennyi lesz a béremelés? És mikor érkezik meg először a magasabb fizetés?
Egyelőre maradtak az ígéretek.”