HírekItthon

Orbán Viktor: A Fidesz elnöksége jövő héten dönt a nemzeti ellenállás elindításáról

Hirdetés

A Fidesz elnöke a 25. kötcsei piknikre érkezve válaszolt a sajtó kérdésire. Többek között szó esett a párt jövő heti elnökségi üléséről, amelyen döntenek a nemzeti ellenállásról, szóba került az elmúlt 16 év kormányzati teljesítménye, valamint a mozaikjobboldal gondolata is.

A polgári-konzervatív oldal hagyományos szeptemberi találkozója a kötcsei piknik, amit idén 25. alkalommal rendeznek meg. Az eseményen zárt körben tart helyzetértékelést tart Orbán Viktor, aki Kötcsére érkezve nyilatkozott a sajtó jelen lévő képviselőinek. A Fidesze elnöke kérdésre elmondta, hogy vasárnap a Hír TV-nek fog interjút adni, ahol részletesen beszélni fog a korábban meghirdetett nemzeti ellenállásról, valamint arról, hogy mit mondott Kötcsén.

Magyar Péter miniszterelnök a minap jelentette be, hogy a kormány döntése alapján a legfeljebb 150 lóerős dízelautók tulajdonosai négy hónapon keresztül havi ötezer forintos támogatást kapnak, vagyis összesen húszezer forint kompenzációban részesülhetnek. A kormány dízelutalványát érintő kérdésre válaszolva Orbán Viktor világossá tette: 500 milliárd forintot tettek félre az energiaválság kezelésére.

Hirdetés

A javaslatunk az, hogy a védett árat, amit nem kellett volna kivezetni, vezessék vissza. Erre a fedezet ott van a költségvetésben, adják oda az embereknek – jelentette ki.

Majd tudatta, hogy jövő csütörtökön és pénteken elnökségi ülést tart a Fidesz, amelyen a legfontosabb kérdés, hogy milyen erőforrásaik vannak és azt, hogyan tudják a nemzeti ellenállásban résztvevőnek (civileknek, médiáknak, influenszereknek, magánembereknek) a segítségére nyújtani.

Orbánt nem lepte meg Leslie Mandoki

Leslie Mandoki politikai pálfordulására annyit mondott Orbán Viktor, hogy nincs meglepődve.

Mint ismert, a zenész az elmúlt másfél évtizedben szoros kapcsolatban állt az Orbán-kormányhoz köthető körökkel, azonban a héten a Telexnek arról beszélt, hogy mindig is liberális, szabadelvű művésznek tartotta magát. Emellett Mandoki Magyar Pétert és a Tisza-kormányt is méltatta.

Minden szabályos volt

Hirdetés

Az úgynevezett Volán-ügy kapcsán a pártelnök Kötcsén kiemelte, hogy egy belső ellenőrzés eredményeként még a Fidesz-kormány idején indították meg az eljárást. Majd azon ügyek kapcsán, amelyekben most feljelentés született, közölte: minden ügy szabályszerű és célszerű volt.

Húsz évente egy vereség

Az elmúlt évek kormányzása kapcsán Orbán Viktor úgy értékelt, hogy

Hirdetés

16 fantasztikus év van Magyarország mögött, egy polgári-nemzeti kormányzás eredményeképpen.

Emlékeztetett, hogy 2010-ben Magyarország gyarmati sorban volt, azonban sikerült egy független-szuverén országot létrehozni. Megjegyezte, hogy nyertek egymás után négy választást, majd húsz év után egyet elvesztettek.

Azt kívánom a jobboldalnak, hogy minden húsz évben egyszer veszítsen választást

Hirdetés

– fogalmazott Orbán Viktor. A Tisza-kormányzására vonatkozó kérdésre azt mondta: minden jó, amit nem változtattak meg.

Forrás: Demokrata – Magyar Nemzet

Hirdetés