Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekItton

10 koronavírus-fertőzöttet találtak az SZFE-foglalók között

Hirdetés

Szeptember eleje óta két, az elmúlt egy hétben újabb 8 SZFE-hallgató koronavírus-tesztje lett pozitív – minderről Upor László, a lemondása ellenére is irányító rektor-helyettes számolt be tájékoztatón.

A Színművészeti Egyetem előtt, színpadias körülmények között, kiállt Upor László, az egyetemet lemondása ellenére irányító rektorhelyettes, és mintegy szózatot intézett az érdeklődőknek – számolt be róla az Origo.

A tájékoztatóról készült videófelvételen bírálta a törvényesen megválasztott kuratóriumot, és letagadta, amit két napja még elismert az Origónak írásban, vagyis hogy négynapos politikai felkészítő tábort szerveztek a blokádról már egy hónappal az egyetem lezárása előtt.

Hirdetés
„Talán nem hangzik túlságosan demagógnak a kérdés: a távozni nem hajlandó rektorhelyettes, a 61 éves dramaturg, Upor László, most sem érzi úgy, hogy a hallgatókat haza kellene küldeni? Hogy az egészség, túlzás nélkül, az élet védelme a legfontosabb? A néhány tucat diák között, aki fenntartja a blokádot, közöttük vannak olyanok, akik találkoztak a tíz koronavírusos színészhallgatóval? A blokádot végrehajtók között voltak, vannak betegek? Elvégeztették a kontaktkutatást?”, teszi fel sorban a logikus és jogos kérdéseket a kialakult helyzet kapcsán az Origo.

Forrás: 888.hu

Hirdetés

Hirdetés