Nagy Ervin aljas húzása – Oda sz@rik, ahonnan enni kap

„Most a színészettel meg a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel állítólag az a baj, hogy nem elég nemzeti, és nem elég keresztény.

Baromság. Azok a kiscsávók a barikádokon úgy néptáncolnak, hogy kiszakad a nagy magyar lélek, még Orbán Viktor is elsírná magát gyönyörében. Csakhogy ők ugyanazok, akik azt mondják, hogy nem vehetik el tőlünk az alkotói szabadságot. Ez a hatalom igazi baja. Persze a szimbolikus néptáncon kívül rengeteg másféle »bizonyítékot« is fel lehetne sorolni az egyetemi hallgatók és a sóval hintett intézmény védelmében. De már önmagában az borzalmas és felfoghatatlan, hogy bárkinek is bizonygatnia kell: művészetével, munkájával a nemzet értékeit gyarapítja. Az SZFE diákjainak ellenállása példaértékű kell, kellene, hogy legyen mindannyiunk számára.

Keményen ki is áll mellettük.

Persze. Ráadásul sokukkal forgattam is már. Szorgalmas, tehetséges fiatalok, akiknek éppen ellopják a jelenét és a jövőjét is. Árulás lenne szó nélkül hagyni mindezt. Nagyon feldühít, amikor egyesek magyarságot hirdetve verik a mellüket, mert szerintük a nemzeti értékek nincsenek, nem voltak kellőképp képviselve az egyetemen. Ugyan már! Jó ürügy. Mindig is képviselve voltak, az SZFE maga volt a nemzeti érték, de akárhányszor, akárki is mondja el ezt, a »túloldalon« senki nem hallja meg. Ez vegytiszta politika. Senkit nem érdekelnek itt az érvek. De van egy kellemetlen hírem – és most a Star Warsot idézem meg –, az ellenállás nem egy bolygón és nem egy épületben létezik. Az a lelkekben munkál, ami felett nincs hatalmuk. Parancsszóra rombolhatnak, átszervezhetik az oktatást, elüldözhetik az SZFE-ről a magyar színházi élet színe-javát, de a szívekből nem lúgozhatják ki a szabadságvágyat. A magyar kultúrát jónéhány hatalmi rendszer próbálta már a saját képére formálni, de sosem sikerült. Sokkal nehezebb ugyanis legyőzni azokat, akik elhivatottságból, valóban a művészet szabadságáért küzdenek, mint a kicsinyes bosszúvágyból odarendelt, pénzzel kistafírungozott »kiszolgálószemélyzetet«.

Megéri a küzdelem?

Sokszor megfordult a fejemben, hogy biztosan egyszerűbb lehet nem mindig az árral szemben úszni. Aztán arra jutok, hogy tiszta lelkiismerettel, az igazunkért kiállva, nem pedig leszegett fejjel szeretnék az utcán sétálni és tükörbe nézni. Nem tudom elfogadni, hogy ez az ékszerdoboz, amit Magyarországnak hívnak, egy olyan hely lett, ahol, ha kinyitod a szád, mindent elölről kell kezdened. Ugyanakkor meg szerintem valahogy ettől is vált fekete övessé a magyar színház és a hazai kulturális élet: hogy mindig ellenszélben kellett haladnia.”